3.fejezet - A randi

Sziasztok mindenki! :)
Te jó isten! O_O Hát én ilyen gyorsan nem szoktam fejezeteket fel rakni, meg semmi.. de ezt most köszönhetitek Fantámnak, akivel sziporkázunk. Imádlak! Ez most amúgy egy olyan hosszú fejezet lett, hogy remélem mindenki nagyon örül neki, és nem hiába írtam azt a temérdek sok mindent! :D Jaj, köszönöm az előző fejezethez a komikat és azt is hogy 30 rendszeres olvasóm van! :)) Jó olvasást!
xoxo Devonne

Az igazgató nemsokkal utánunk érkezett. Beinvitált minket az irodájába, majd megkérdezte miért is vagyunk itt. Én gyorsan elmagyaráztam neki, ő pedig egy egyszerű figyelmeztetéssel, elengedett mindkettőnket. Addigra az óráról már kicsengettek és temérdek diák özönlötte el a folyosókat. Chris ott állt az igazgatói iroda ajtaja előtt, s rosszalló pillantást vetett felém. Én csak a szemeimet forgattam, közben lopva Ev felé néztem, akinek ugyan az volt a reakciója. Nem bírtam megállni, így elnevettem magam. Láttam, ahogy Chris megkönnyebbülten kifújja a levegőt, majd közelebb sétált hozzánk.
- Noah, mond csak, ez a Chris gyerek folyton a nyakadon lóg?-kérdezte Ev, szemével az említettet nézte.
- Igen -sóhajtottam- legalábbis általában. A szüleimnek van valami rögeszméje, miszerint ebben a városban nem vagyok teljes biztonságban..
- Biztos, hogy erről a városról beszéltek?-emelte fel szép ívű szemöldökét, én csak egyszerűen bólintottam. Chris mellénk ért és ezzel véget vetett a beszélgetésnek.
- Ha bármit is mondasz a szüleimnek erről, akkor megkeserítem az életed, világos?-néztem Chrisre jelentőségteljesen.
- Világos.-villantott felém egy ezerwattos mosolyt- De szerintem hamarabb megtudják, mint hogy hazaérnél.

- Az már az én gondom.-zártam le a témát. Evelynre néztem, aki valahol teljesen máshol járt gondolatban. Folyamatosan egy helyre nézett, s mivel nagyon érdekelt mi keltette fel ennyire az érdeklődését, követtem a pillantását. Egy srácot figyelt. A fiú, akit kiszúrt magának nem más volt, mint Damon Salvatore. De ő mit keres itt ilyenkor? Tudtommal, ő már rég kijárta a középiskolát. Ami azonban nagyon érdekes volt, hogy Damon is folyamatosan barátnőmet szuggerálta. Kicsit megböktem könyökömmel, hogy végre felébredjen a kábulatból. Rám nézett, kissé dühösen, de aztán rám mosolygott. Visszanézett, majd kissé csalódott arcot vágott. Én is arra néztem és Damonnak akkor már nyoma sem volt. Ez felettébb különös. Chrisre néztem, aki nagyon gondterhelt arcot vágott. Kérdőn néztem rá, de ő csak a fejét rázta. A nap hátralévő része igen gyorsan eltelt, semmi említésre méltó nem történt; viszont folyamatosan az órámat figyeltem, hogy mikor lesz már végre vége a sulinak, hogy végre mehessek a Grillbe Stefannal. Eve mikor rám nézett csak kuncogott, de próbáltam nem figyelni rá. Mikor az utolsó óránkról is kicsengettek, nagy levegőt vettem és boldogan álltam fel a helyemről. Eve gyorsan összepakolta a cuccait, majd együtt elindultunk a parkoló felé. Stefan már a kocsijánál várt. Egyszerűen csak a kocsijának támaszkodott, de mégis olyan csodálatos volt. Az arca, a teste.. mindene. Nem tudom elhinni, hogy egy ember, hogy lehet ennyire szép. Mikor oda értünk, Stefan elmosolyodott.
- Na, akkor megyek is. Jó szórakozást!-küldött felém egy huncut mosolyt én pedig rányújtottam a nyelvem. Amikor megfordult, szemben találta magát az idősebbik Salvatore fiúval. Eve teljesen megfagyott, mondhatni szó szerint, szerintem még levegőt se mert venni.. Stefanra néztem, aki kicsit bizalmatlanul nézett bátyjára.. mert ugyebár Damon az idősebb, legalábbis én így tudom. Visszanéztem barátnőmre, aki csak intett a fejével, hogy menyünk már. Ekkor megláttam Christ, aki igencsak mogorván nézett felénk. Ch.. Inkább elfordítottam róla a fejem, mert még a végén odamentem volna hozzá és megkérdezem mi baja. Ahogy Stefanra néztem, Ő rám mosolygott.
- Akkor indulhatunk?-kérdezte Stefan és kinyitotta nekem az ajtót.  Aggasztja ez az egész, legalábbis én úgy látom, hogy valamiért nem örül annak, hogy Damon csak úgy felbukkant itt. De tényleg.. hogy is került ide? Hisz az előbb még biztosan nem volt itt. Beültem az anyós ülésre, Ő pedig villámgyorsan a kocsi másik oldalán termett. A BMW halk dorombolással kelt életre. Ez a kocsi is ugyan olyan csodálatos volt, mint Evelyné, de ennek a belseje valahogy jobban tetszett... Néhány pillanat múlva már meg is érkeztünk a Grillbe. Ott Stefan úriemberhez méltóan kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm.-szálltam ki mosolyogva, Ő pedig visszamosolygott rám, azzal a féloldalas, mosollyal, amitől már az első találkozásunknál is gyorsabban vert a szívem és ez persze most sem volt másképp. Mosolya még szélesebb lett, mintha hallaná a szívverésem.. Na, Noah ne képzelődj össze; vissza ez nem az Alkonyat! Bár mondjuk.. Stefan is szokott olyan szomorú szemekkel nézni, mint ahogy Stephenie Meyer ír Edward Cullenről... De nem.. ez hülyeség, kezdjük a legalapvetőbb ténnyel. Ő nem csillog a napon! Mire ezt mind végig gondoltam, már bent ültünk az egyik asztalnál. Sokat jártam erre a helyre, főleg mikor még régebben jól kijöttünk Elenával.. Egész jóban voltunk; csak aztán egy hatalomra éhes szuka lett, és a kettőnk közös története nagyjából ennyi. Stefan ott ült előttem, mint mindig, most is eszeveszettül jóképű volt. Megint szinte teljesen lényegtelen dolgokról beszélgettünk, de mindketten jól éreztük magunkat. Legalábbis én nagyon, de Stefan nevében nem nyilatkozhatok.
- Kérdezhetek valamit?-néztem rá. A hangomban egy csomó félelem volt, mert nem tudhatom hogyan válaszol, vagy hogy egyáltalán válaszol egyáltalán rá, de muszáj volt megkérdeznem, mert nagyon bökte a csőröm.
- Persze.-mosolygott rám. Muszáj mindig ilyen szépen mosolyognia?
- Nos.. én.. -nagy levegőt vettem és belevágtam- Azt szeretném kérdezni, hogy mi van veled és Elenával.- Na, végül csak kinyögtem.. és ezt az egészet már most sajnálom. Csak egy pillantást kellett vetnem Stefan szomorú arcára és tudtam, hogy ezzel elrontottam az egészet. Ó, én és az a nagy szám! Miért nem tudom befogni egy icipicit?
- Tudod Elena..-mégis csak belekezdett, pedig azt hittem inkább eltereli a témát- Kissé más lett, mint volt.
- Más?-kérdeztem vissza nem éppen kedvesen; azonnal szám elé kaptam a kezem, hogy végre befogjam a szám.- Sajnálom.-suttogtam, szinte némán, ö pedig szomorkásan elmosolyodott. Akkor mégis meghallotta?
- Egészen rég óta ismered őt, igaz?-bólintottam- És te mióta látod ilyennek?-Ez a kérdés igazán váratlanul ért.
- Stefan te.. szereted őt -bár jobban örülnék, ha nem- és nem akarok olyat mondani, amivel esetleg neked fájdalmat okozok.
- Csak mond.-küldött felém egy biztató mosolyt.
- Rendben -sóhajtottam- de figyelmeztetlek előre, hogy te akartad hallani! Szóval régen mi ketten olyannyira jóban voltunk, hogy ő, Bonnie és én legjobb barátnők voltunk. Aztán jött a középiskola és Elena szép lassan felépítette a birodalmát Bonnieval együtt. Bonniet semmilyen körülmények közt, se bántanám, nem tehet semmiről. Elena viszont annál inkább. -mikor kimondtam barátnője nevét láttam rajta valamit, mármint az arcán, ami nagyon nem volt rendben. Nem voltam biztos, hogy akarja-e hallani a további véleményemet is, de mivel nem mondott semmit, folytattam. - Szép lassan elérte, hogy mindenki úgy istenítse, mint egy királynőt. Kivéve..
- Kivéve téged.
- Igen, valahogy úgy. Ezzel pedig elértem, hogy megutáljon egy életre.
- Sajnálom.
- Ne tedd, te nem tehetsz róla, hogy ő ilyen..-gyorsan elharaptam a mondat végét, nehogy megint olyat mondjak, amit nem akarok.- Nem ilyen volt, amikor megismerted, igaz?
- Hát nem.
- Tudod Stefan, engem nagyon zavar, hogy egyfolytában csak én beszélek. Mondj valamit te is!-néztem rá kérlelő kiskutya szemekkel, erre ő ismét felém villantotta azt a bizonyos mosolyát.
- Rendben. Szakítottunk Elenával, pontosabban én ő vele. Teljesen kifordult magából, olyan lett, mint Katherine.
- Katherine?-néztem rá kérdőn.
- Azt mondtam volna hogy..
- Igen. Ki az a Katherine?
- Egy lány.-mondta.
- Na, ne mond!-mondtam kissé gúnyosan, Ő meg a szemeit forgatta. - Ki ez a lány? Úgy beszélsz róla, mint Elenáról, a hangod mégis telis-tele van gyűlölettel.
- Egy igazán gonosz személy, aki nagyon hasonlít Elenára.- mondta . A Grill ajtaja hirtelen kinyílt és belépett rajta Damon Salvatore, akit először a háta mögött lévő sötétség miatt nem is vettem észre. Stefan is őt nézte, majd szinte olyan hallkan, hogy alig hallottam valami olyasmit mormogott, hogy - Damon- legalábbis én így hallottam. Az említett azon nyomban felénk nézett, majd intett egyet. Nem tudom miért de felállt a hátamon a szőr ettől az egésztől. Nem tudom, de van valami Damonben és persze Stefanban, amitől legszívesebben az utca végébe menekülnék előlük. De ezzel szemben Stefan olyan számomra mint egy mágnes. Damontől viszont kifejezetten tartok. Nem is értem, hogy hagyhattam ott Evet ezzel az alakkal.. A telefonom megrezgett a zsebemben. Elnézést kértem és gyorsan megnéztem mi lehet az. Eve küldött egy SMS-t.

"Szia. Hogy sikerült a randi? Nos... én beszélgettem Damon Salvatoreval. Az a gyerek egy bunkó. Gúnyos és közönyös. Pff... Eve" Kifújtam, az addig benntartott levegőt, mert abban már legalább biztos voltam, hogy jól van. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit később írom meg neki a választ. Eltettem a mobilt és visszafordultam az asztalhoz, aminél ott állt az emlegetett szamár.
- Úristen!-mondtam, normál hangerőtől egy kicsit hangosabban; komolyan mondom, hogy ez egyszer a szívrohamot hozza rám.- Már nem azért, de halálra rémisztettél.- a fiú elmosolyodott, feltehetőleg pont ez volt a szándéka.
- Noah, ő itt a bátyám Damon Salvatore. Damon, ő itt Noah Fell.-mutatott be minket egymásnak Stefan. Damon a kezemért nyúlt, közben folyamatosan a szemembe nézett.
- Örülök, hogy megismerhetlek Noah.-mondta, miközben a szemével csinált valami nagyon furát. Mielőtt ajka a kezemhez ért volna, kiragadtam kezei közül. Ő erre csak mosolygott, de láttam rajta, hogy nem igazán tetszett neki valami.- A szüleid a Tanács tagjai igaz?-kérdezte, de választ nem várt rá. Tökéletesen tudta, mivel elvileg ő is tagja.
- Mi most megyünk.-állt fel Stefan, én pedig boldog voltam a tudattól, hogy végre itt hagyhatom Damont.
- Biztos vagyok benne Noah, hogy még látjuk egymást. Ó és mond meg Evelynnek, hogy igazán élveztem a mi kis beszélgetésünket és remélem hamarosan folytatjuk.-mondta Damon, arcán egy filmekben gyakran látott rossz-fiús mosollyal. Na jó, ez most mi a franc akart lenni? Ev azt írta, hogy Damon egy bunkó, most meg..
- Damon..-szólt rá Stefan.
- Nyugalom kisöcsém.-mondta Damon, majd elment a pulthoz és ott rendelt magának egy italt. azt már nem tudtam meg, hogy mit, mivel addigra mi már kint voltunk. Az biztos, hogy kiszedem Eveből, mi is történt kettejük között. Stefan hazavitt, érdekes módon nem szóltunk egymáshoz. Úgy hiszem, hogy mindkettőnknek volt épp elég baja a gondolataival. A kocsi már egy pár perce egy helyben állt, mikor felnéztem. Csodálkozva néztem, mikor megláttam a házunkat. Az ablakban egy számomra túlságosan ismerős alak körvonala volt.
- Chris...-morogtam csak úgy magam elé, Stefan azonnal rám nézett.
- Mondtál valamit?
- Nem, igazán semmit. Csak semmi kedvem bemenni a házba, mert Chris biztos azon nyomban letol.- a mondat végén elhúztam a számat.
- Christian Forbes?-emelte fel egyik szemöldökét.
- Igen.-suttogtam.
- És jobban lenne hozzá kedved, ha az ajtóig kísérlek?-kérdezte végre mosolyogva. Istenem, ölni tudnék azért, hogy minden nap lássam.
- Határozottan.-bólintottam boldogan. Kiszálltunk és szorosan egymás mellett elindultunk a ház felé. Én kifejezetten lassan sétáltam, azért hogy még több időt tölthessek Stefan társaságában. Egy hatalmas tölgyfa állt a kertünkben, az alatt megálltunk.
- Milyen volt a délutánod?-kérdezte.
- A nap legjobb része volt. És a tied?-fordultam felé, testünk majdnem összeért.
- Az enyém is.-mondta mosolyogva. Kezével az állam alá nyúlt, és lágyan megcsókolt. Ez a csók valami olyasmi volt számomra, mint a drog. Többet akartam belőle. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, míg nem félbeszakított minket az, hogy valaki a torkát köszörülte. Kelletlenül elfordultam Stefantól és a felé az alávaló személy felé fordultam, akit száz százalék, hogy kinyírok, amiért szétszakított minket!