1.fejezet - Egy hosszú nap a suliban..

Sziasztok! Itt is van az első fejezet! :)) Mindenkinek köszönöm szépen a kommenteket! És nem is rabolnám tovább az időtöket. Jó olvasást!
xoxo Devonne

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Nem tudom, hogy a szüleim mikor értek haza, de az biztos, hogy jó későn volt. Kimásztam az ágyamból és felvettem az aznapi ruháimat. A táskám a szokott helyén volt, pontosan az ajtó mellett, így csak felkaptam és már rohantam is le a lépcsőn. A konyhában, már anyu és apu várt rám. Odamentem és mindkettejük arcára nyomtam egy puszit.

- Látom jól aludtál.-mondta apu mosolyogva.

- Igen.-válaszoltam és elvettem az asztalról egy szép piros almát, majd egy hatalmasat haraptam belőle. Miután lenyeltem, ismét megszólaltam.- Mikor értetek haza?

- Elég későn.-válaszolt anyu, miközben sütötte a gofrikat. Azt hogy későn értek haza, tudtam,;engem az érdekelt, hogy mennyire későn. De nem tettem szóval. Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig kíváncsian indultam el az ajtó felé, bár tudtam, hogy ki az. Kinyitottam az ajtót és ráköszöntem.

- Hello Chris! Viszlát Chris!-és becsaptam az ajtót, majd visszaültem a helyemre.

- Noah, nem gondolod, hogy ez nem volt szép tőled?-kérdezte anyu, én meg egyszerűen megráztam a fejem. Apu az ajtóhoz sétált, kinyitotta és beengedte Christ.

- Jó reggelt és neked is szia Noah.-köszönt mindenkinek egy mondatban, én pedig egy elragadó mosolyt küldtem felé. -Ezzel nem hatsz meg.

- Tudom.-nyújtottam ki rá a nyelvem, amit apu nem igazán díjazott.

- Noah Fell...-mondta én pedig a szavába vágtam.

- Bocsánat!-természetesen eszem ágában sem volt bocsánatot kérni, csak már mentem volna és így egyszerűbb. Kidobtam az almacsutkát a kukába, elköszöntem a szüleimtől és Chris-szel együtt elindultam a suliba.

- Mond csak; muszáj neked mindenhová utánam jönni?-kérdeztem, mikor már a kocsijában ültem, mert nekem ugye nincs.

- Igen. Ez a dolgom.-mondta, miközben bekanyarodott az iskola parkolójába.

- Remek; akkor legalább tedd meg azt a szívességet, hogy három méternél nem jössz közelebb!-mondtam, ő pedig elgondolkozott rajta- Kérlek Chris -néztem rá kiskutya szemekkel- szükségem van arra a kicsit magán szférára.

- Rendben, de csak három méter.-mondta mosolyogva- Amúgy simán belementem volna az öt méterbe is. -én pedig haragosan néztem rá, majd elindultam a terem felé. A lépteimet sietősen szedtem, szerettem volna minél messzebb kerülni tőle, de sajnos mindig ott maradt a nyomomban. Nem néztem a lábam elé, így nekimentem valakinek. A kezében tartott könyveit meg kivertem a kezéből. Szép volt Noah! Ezt jól megcsináltad!-dicsértem magamat. Felnéztem és az első, amit megláttam Stefan Salvatore arca volt. Hihetetlenül jól nézett ki; mint mindig. A szemem sarkából láttam Christ. Csak egyszer akadna le rólam! Valahogy olyan bizalmatlanul nézte Stefant; majd megkérdem hogy mi baja vele.

- Sajnálom.-mondta Stefan és felsegített.

- Nem, az én hibám volt. Nem néztem, merre megyek.-válaszoltam, lesütött szemekkel. Segítettem felszedni a könyveit, ő megköszönte és tovább ment órára. Chris azonnal mellém sétált.

- Jól vagy?-szeméből kíváncsiságot, féltést és haragot láttam, mait nem értettem.

- Persze, miért ne lennék?-emeltem fel szemöldököm kérdőn.

- Csak mert.. semmi. Igazad van. Akkor megyünk órára?-mondta. Na jó, ez nagyon fura volt. Mi a francért kell titkolózni a mindenkinek? Miért nem tudja mindenki az igazat mondani? Nem lenne sokkal egyszerűbb?

- Megyünk.-bólintottam és bementem a terembe, majd leültem az egy viszonylag hátul lévő padba. Chris tartotta magát a megállapodásunkhoz, így ő a terem másik végében foglalt helyet. Nem sokkal becsengetés után a Darwing lány sétált be a terembe.

- Elnézést a késés ért.-mondta a lány a tanárnak, majd az bemutatta. Végül, hogy az óra tovább haladjon, Evelynt leültette mellém.

- Szia; Evelyn, ugye? Mit gondolsz Mystic Fallsról?-kérdeztem csakhogy elindítsak valamiféle beszélgetést.

- Helo, Noah... Szar! Milyen lenne?-válaszolt. Felfogtam, hogy most épp a szülővárosomat szidta, de egy cseppet se érdekelt. Valahol igaza van.

- Hát ettől azért jobb.-jegyeztem meg halkan.

- Ne mond!-mondta és tüsszentet egyet.

- Egészség. Örülj, hogy nem esik folyamatosan az eső, legalább süt a nap.-mondtam, az egyetlen jó érvet a város érdekében.

- Meddig gondolkodtál, mire kitaláltál egy kész érvet?-kérdezte.

- Hát nem tartott sokáig.-válaszoltam.

- Gondolom.-mondta. Megpróbáltam témát váltani.

- Hova valósi vagy?-a választ tökéletesen tudtam, de más felé akartam terelni a beszélgetést. Mondjuk, nem jártam nagy sikerrel.

- New York.-mondta.

- Hát ahhoz képes Mystic Falls egy kis porszem..

- Nem mondasz újat. New York a fények és a csodák városa. A szüleim terror hóbortja miatt elhagyhattam. Szuper.-mondta. Sajnáltam Evelynt. Nagyon szerencsétlen helyzetbe került..

- Terror hóbort?-fogalmam sincs, hogy mi lehet az, vagy hogy mire értheti.

- Igen. Tudod... terrorban tartanak. Ha nem csinálom, amit szeretnének, akkor viszlát Ferrari és még a hitel kártyámnak is annyi.-válaszolt. Ferrari? Hitel kártya? Jó mondjuk hitelkártyám nekem is van; de Ferrari? Próbáltam nem mutatni, mennyire sokkolt a tény.

- Értem. Nem mondhatom, hogy szeresd meg ezt a várost, de azért próbáld meg elfogadni.-nem akartam hogy kényszerből szeresse meg ezt a helyet, még én se szeretem, pedig az egész életemet itt töltöttem.

- Felfogom, észben tartom. Elfogadom a tényt, hogy huszonkét éves koromig nem vagyok teljesen felnőtt.-mondta, én pedig bólintottam. Evelyn vágott egy grimaszt, amit nem tudtam hova tenni.

- Mi az?-kérdeztem.

- Nincs jó kedvem. Bocs, ha túlságosan is goromba voltam, nem feléd akartam irányítani csak... nehéz. A barátaim, a szerelmem, az álmaim, a karrierem mind ott maradt.-válaszolta egy kis szünet után.

- Semmi gond és sajnálom.-mondtam neki.

- Én is. Megmutatnád a sulit? Nem ismerek itt senkit sem.

- Persze. -mondtam mosolyogva- Örömmel.- Evelyn pedig végre elmosolyodott. Az óráról kicsengettek; megmutattam Evelynnek az egész iskolát. Közben egy csomó mindenről beszélgettünk. A nap végére egészen összebarátkoztunk. Jaj, igen.. majd elfelejtettem.. Chuck.. akarom mondani Christ, aki egész végig a sarkunkban volt; bár most legalább 15 méteres távolsággal követett, ami nekem kifejezetten megfelelt. A parkolóban épp a Salvatore testvérek és Elena Gilbert -a suli volt "királynője",aki állandóan Stefan nyakában lóg és akit mellesleg ki nem állhatok-, beszélgettek valamiről.. vagy valakiről..