9.fejezet- I always be with you..

Hey darlings, ugye néztétek a TVD? :D Mi átkommentáltuk az egészet, igaz Cukorborsó? :D Nos a fejezet fent *_ * és talán még neked is fog tetszeni Sweety. ;) Na akkor én most elutazok egy hétre minimum, de most különben is Fanta jön 2vel és higgyétek el, hogy nem csak nálam pörögnek az események.  Ez egy hosszú fejezet, szóval remélem mindenki örül és boldogok lesztek egy darabig! :)
Xx.DevCres
P.S.: I WANT Stefan!! ♥♥♥ (igen, muszáj volt xD)


-Stefan, várj!-szóltam hirtelen. Abbahagyta testem simogatást, s ezzel együtt a csókunk is megszakadt.
- Nem akarod?
- Dehogynem! Ez egy hülye kérdés.
- Akkor?-kérdezte, miközben apró csókot lehet a kulcscsontomra.
- Védekezzünk.-nyögtem, s remegő kezekkel matattam a táskámért az ágyon. Stefan egy pillanat alatt eltűnt, majd visszatért hozzám.
- Durex jó?
- Tökéletes.-mosolyodtam el. Ez után folytattuk, amit elkezdtünk. Stefan őrjítően sexi.-gondoltam, miközben végigsimítottam testén. Mindketten gyorsan mozogtunk. Testünk vad és szenvedélyes táncot lejtett, s végül együtt értük el az extázist. A fantasztikus nem volt rá jó szó. Hiába feküdtem már le jó pár fiúval, mégis.. ezt felülmúlni nem lehet. Kifárasztottak a nap eseményei,s engem gyorsan elnyomott az álom. Reggel, mikor kinyitottam a szemem, Ő ott volt mellettem, s ez boldoggá tett. Nehezen hiszem el, hogy ez a férfi az enyém. Nem is tudom.. talán arra számítottam, hogyha felkelek már nem lesz mellettem. De ott volt és most is itt van mellettem.
- Hogy aludtál?-kérdezte. Ébren van? Csodálkoztam. Pedig azt hittem alszik. Ahogy belenéztem szemébe, elmosolyodtam.
- Remekül!- csókoltam meg- És te?
- Fantasztikusan!-ajkát rátapasztotta az enyémre, s bevallom nem is zavart ez a kis némaság. De sajnos minden jó dolog egyszer véget ér. Ugyanis van egy kiábrándító tény, miszerint ember vagyok és az embereknek sajnos levegőt is kell venniük..
- Min gondolkodsz annyira?- kérdezte, miközben ajkát végighúzta nyakamon.
- Csak..-mit kéne mondanom?- azon..-mi van, ha leszól érte vagy valami?- én csak.. Ekkor Stefan rám nézett. A szemei teli voltak kíváncsisággal.
- Nem harapok.. Nyugodtan elmondhatod. -mondta, s egy kacér mosoly jelent meg az arcán, amibe a térdeim beleremegtek.
- Nem harapsz?!?-kérdeztem felháborodva, de a szemem mosolygott.- Kettőnk közül ki is a vámpír?
- Jó meglátás.-mosolyodott el ismét. Közelebb húzott magához, s gyengéden ajkamhoz érintette ajkát. A szívem üteme vad ritmusba váltott. Gondolataim e közben furcsa vágányra terelődtek.. Hogy lehetne ezt a csókot leírni a legjobban? Olyan, mint a drog. Ha egyszer rászoksz, nehéz vele leállni. De ez elcsépelt filmszöveg "a véred olyan nekem mint a drog" bla bla és a többi. De ott viszont nem én fogalmaztam meg, szóval ez így Stefanra nézve, tökéletesen. Már ép kezdtünk volna belemelegedni a tegnap este folytatásába, mikor a csengő váratlanul megszólalt és folyamatosan szólt.. és szólt.. és szólt. Komolyan azt hittem, hogy a végén sohase áll le. Stef adott egy inget, hogy a fehérneműm felé vegyem.. sok ruhám nem maradt az este után. Ó ez az este.. Stefan leszaladt a lépcsőn, hogy kinyissa az ajtót, bár jóformán én ebből semmit se láttam.Ő már fel volt öltözve. Utána mentem, de a lépcső alján megálltam. Ahogy kinyitotta az ajtót, megláttam Christ. Basszus! Mi a fenétkeres itt?!-gondoiltam rögtön.
-Noah itt van?-kérdezte kimérten, de inkább kijelentésnek tűnt, mikor találkozott a tekintetünk. Szemével végigmérte hiányos öltözékem. Hirtelen túl kevésnek éreztem a rajtam lévő inget. Olyan volt, mintha átlátna a ruhán.. Stefan rá morgott Chris-re, amitől a figyelme ismét rá terelődött. A két fiú egymást nézte. Mindketten nyugodtnak tűntek, de a feszültség köztük tapintható volt.
- Chris!-teremtem mellettük, még mielőtt történhetett volna bármi is.- Stefan.-néztem ekkor az említettre.- Beszélek vele.
A szemében láttam, hogy ellenzi, de bólintott. Nem akartam az utcán egy szál ingben flangálni, így inkább átmentünk egy másik szobába. Tudtam, hogy Stefan azt akarja, hogy biztonságban legyek, de kell egy kis magán szvéra, így fogtam és becsuktam az ajtót. Chris lezserül nekidölt a falnak, szemével a padlót fikszírozta, mintha vaalami érdekes lenne rajta, s úgy tett, mintha semmi se érdekelné.
- Mit szeretnél Noah?-kérezte, fejét felemelte, s a szemembe nézett.
- Én mit szeretnék? Te mit szeretnél? Miért vagy itt?-tettem fel a kérdéseket.
- Szerinred? Vagy azt akarod, hogy isételjem magam?-kérdezett vissza. Gyönyörű kék szemében láttam, hogy élvezi a rögtönzött játékot. De teljes mértékben igaza volt, Már egyszer megmindta.Engem keres.
- És miért?
- Gyere velem és majd megtudod.
- Legalább azt áruld el, hogy ki keres!-mondtam immár kissé idegesen.
- James.
- James? Az kicsoda? - senkit sem ismertem, akit így hívnának. Chris nem válaszolt. Minden esetre nagyon fontos ember lehet, ha egy vámpírvadászt küld értem.. Ha viszont már a vámpíroknál tartunk, akkor.. – Te azt tudtad, hogy Tyler Lockwood vérvarkas?
- Őket nehezebb felfedezni, mint a vámpírokat.. De ha egy vadász elég ideig figyeli, akkor könnyedén rájöhet.-magyrázta.
- Szóval tudtad, hogy egy vérfarkassal járok és mégse figyelmeztettél?
- Mond csak Noah, mit értem volna el vele? Megmondtam, hogy vigyázz Stefan-nal, mert vámpír, erre te az első adandó alkalommal nála kötsz ki éjszakára!-a végén már lehullott arcáról a nyugalom. Amit mond az jogos, de, hogy jön ő ehhez? Ez felért egy le kurvázással.
- Mond csak, mit képzelsz te rólam?
- Miért? Talán kéne valamit? Mindegy. Jössz vagy maradsz? - tette fel a kérdést. Ezek után, még kérdés?
- Maradok. - mondtam, s karba-font kezeimmel nyomatékosítottam a döntésem.
- Rendben, ahogy akarod. - megvonta a vállát- A te döntésed.- s egyszerűen faképnél hagyott. Stefan becsukta a nyitva maradt ajtót Chris után, majd oda sétált mellém.
- Minden rendben?-aggódó tekintetével végigpásztázta arcom. Nagyot sóhajtottam.
- Nem. Összevesztem tegnap Lynny-vel, most meg beállít Chris, hogy egy James nevű férfi találkozni akar velem..
- Igaz, hülye kérdés. Sajnálom.-ölelt át. Ez jól esett és kissé megnyugtatott. Mégis furdalta az oldalam, mit is akarhatott az a valaki, ha már egy vámpírvadászt választ taxisnak.. A telefonom ekkor megszólalt. Elhúzódtam Stefantól, elvettem a kis készüléket az asztalról -ahol tegnap hagytam- és ránéztem a képernyőjére. A kijelzőn lévő számot nem ismertem.
- Halo?-szóltam bele, majd meghallottam Evelyn apjának hangját.
- Paul Drawing vagyok, Evelyn apja. Noah, te vagy az? - A szokásos magabiztos hangja most kissé rekedtnek és keserűnek tűnt. Mi történhetett, ami kiborította ezt az embert?
- Igen. Mi történt?-tértem azonnal a lényegre.
- Eve eltűnt.
Olyan volt, mintha a levegő egyszerre fagyott volna meg körülöttem és a vonal túlsó végén. Nem tudom, hogy percekig, vagy talán csak másodpercekig.. de számomra hosszúnak tűnt a néma csendben töltött idő.
- Ez.. ezt hogy érti?-kérdeztem végül.
- Kiengedték a kórházból. Saját felelősségére, mivel minden sérülése érthetetlen módon begyógyult. Nem jött haza és ezek szerint veled sincs.
- Nem.. nincs.. mi.. mi tegnap összevesztünk. Azóta nem is beszéltünk.
- Értem.-mintha a hangja egyre gondterheltebbé vált volna.- Azért.. ha beszélnél vele..
- Azonnal szólok!-vágtam a szavába.
- Rendben, köszönöm. Szia.-mondta és a vonal megszakadt.
Te jó ég! Mi van, ha Kaherine és Elena rabolta el? Vagy ami még ennél is rosszabb, megölték őt? Vagy akár Bailey.. Istenem..
- Lynny..-suttogtam hangok nélkül.
Stef karjai szorosan körém fonódtak ismét, mint valami pajzs. A közelsége jót tett, de amit éreztem még mindig elviselhetetlen volt. Ha Lynny meghalt.. nem, nem szabad ilyenekre gondolnom. Nézzük a dolgokat pozitívan.. lehet hogy csak nem akart rögtön haza menni. Igen, biztos így van és hamarosan otthon lesz. Legalábbis nagyon remélem.
- Szerinted hol lehet? -kérdeztem teljesen kétségbeesve.
- Fogalmam sincs.
Igazán megnyugtató a válasza.. Eltűnt. Hová mehetett?-gondolkodtam.
- Stefan, haza vinnél, ha megkérlek?
- Persze. - mondta, s máris indultunk a kocsijához. Mikor megérkeztünk a házunkhoz, egy búcsúcsókkal elváltunk egymástól, majd ő tovább is hajtott. Azt mondta, dolga van.
Úgy léptem be a házba, mint egy zombi.
- Noah!-lépett mellém rögtön anyám.- Merre jártál és mi ez rajtad?-mutatott a kölcsön kért ruhadarabra.
- Egy ing.-válaszoltam a második kérdésre, majd elindultam a lépcső felé. Apám a lépcső tetején állva tette fel a kérdését.
- Merre járt a kisasszony?
- Miért? Mi történt, hogy végre felfogtátok van egy lányotok is? Tán csodát láttatok ma reggel? Kicsit elkéstetek ezzel, nem gondolod? - törtek belőlem ki az eddig mélyen elrejtett kérdéseim.
- Noah Fell..-kezdte az apám, hivatalos beszédmondó hangján..
- Nem érdekel! Evelyn eltűnt és ki tudja mi van vele?! Jobb dolgom is van annál, minthogy veletek veszekedjek!-mondtam és elindultam tovább felfelé. Apám azonban megállított.
- Christian azt mondta, sok időt töltesz Stefan Salvatore-val. Ez igaz?
- Eddig nem érdekelt titeket kivel járok; most miért?-emeltem fel szemöldököm, s karba font kézzel álltam apámmal szemben. Nem válaszolt.- Ha már válaszolni egyikőtök se akar, akkor engedjetek végre a szobámba.-apám végre elállt az útból, elindultam, de az ajtónál vissza fordultam.- Tudjátok mit? Inkább menyetek vissza a nagyon titkos Tanácsotokba és hagyjatok engem békén!-mondtam, s becsaptam magam mögött az ajtót. A biztonság kedvéért kulcsra zártam, hátha be akarnának jönni.. Elmentem a fürdőmbe és beszálltam a zuhany alá. A víz kissé letisztította a gondolataimat. Miután végeztem, visszamentem a szobámba, kikaptam a szekrényből pár ruhát, majd felvettem. Ekkor kopogtattak az ajtómon.
- Noah, vendégeid érkezett.-hallottam meg anyám hangját. Ki kereshet?
- És ki az?-kérdeztem, mikor kinyitottam az ajtót.
- Elena Gilbert és az unokatestvére Katherine Pierce.-válaszolt anyám.- Igazán kedves lányok, miért nem beszéltél róluk?-tudakolta. Nem lehet megigézve, mert vasfű van a vérében.. de mégis bedőlt nekik.. Kedves lányok? Egy fenét!
- Most hol vannak?-kérdeztem háta mögé bámulva. Ott nem volt senki.
- A konyhában. Beszélgetnek apáddal.-mondta anyám és az egész olyan volt, mintha nem is az előbb veszekedtem volna velük. Azonnal leszaladtam a lépcsőn és a konyhában megláttam a két Elenát. Vagyis csak az egyiket, mert gondolom a másik Katherine. Mindketten elmosolyodtak, ahogy megláttak. Az egyik közelebb lépett hozzám, én automatikusan hátrébb léptem. De az nem hagyta, villám gyorsan elém lépett és átölelt. Ettől a hideg futkosott a hátamon. A lány talán Elena lehetett, mivel az ő haja mindig is egyenes volt.
- Most már nem menekülsz előlünk Noah. Szabad bejárásunk van a házatokba. Bármikor végezhetünk az egész családoddal. Ez jár annak drágám, aki lenyúlja a pasimat.-súgta a fülembe. Biztos, hogy Elena. Ez után elengedett és vissza állt a hasonmása mellé.
- Mi még nem találkoztunk Noah.-lépett előrébb a másik.- Az én nevem Katherine. Biztos vagyok abban, hogy jól érezzük majd magunkat.-mondta. Persze.. és ki? Ő meg Elena, miközben megölnek?
- Szuper..-sóhajtottam.
- Mi megyünk is.-mondta apám.
- Hová?!?-néztem szüleimre. Ez a minimondat egy sikításnak is elmegy.
- Gyűlésre; Carol-nak van egy pár jó javaslata.-mondta anyám. Basszus! Ezek ott beszélnek a vámpírokról, mikor itt van két vámpír ribanc, aki meg akar ölni? Legalábbis gondolom..
- És ők?-néztem jelentőségteljesen a két lányra.
- Hozzád jöttek.-válaszolt apám.- Ne légy faragatlan a vendégeiddel.
- Jaj apu, tudod, hogy soha se lennék az, velük meg pláne nem..-mondtam mézesmázosan. Mi az, hogy ne legyek? Kitépnék a szívemet, erre én jó pofizzak velük? Ch..- Csak felhívom Chris-t, hogy akkor ne jöjjön, mert úgy volt, hogy elmegyünk.. az egyik környéki szomszédos városba.-hazudtam teljesen ártatlannak tűnő hangon.
- Rendben, hívd csak.-mondta apám,miközben az öltönyét kereste. Elena és Katherine folyamatosan figyelte minden lépésem. Elővettem a telefonom és tárcsáztam Stefant. Felvette, s nem hagytam, hogy beleszóljon, máris hadartam a szöveget.
- Bocsi, de a mai programot át kell tenni más korra. Elenáék átjöttek, úgyhogy nem megy. Most leteszem, szia.- kinyomtam, majd eltettem a zsebembe.
- Mi megyünk is.-mondta anyu- Mulassatok jól!
Itt hagytak a vámpírokkal.
- Mit csináljunk vele Ellie?-nézett Katherine az említettre.
- Én azt mondom intézzük el őt és utána folytassuk a barátnőjével.
- Ez jó ötlet.-mosolyodott el az Elena hasonmás, majd a nyakamnál fogva felemelt.- Mond csak Noah kit hívtál? Damont? Stefant?-kérdezte Katherine, miközben folytogatott. A tartalék levegőm már fogytában volt.- Oh, hogy nem tudsz beszélni? Milyen kár!
Elengedte a nyakam, s így a földre estem. Elena megfogta az egyik széket, felemelte, s kitörte az egyik lábát. A nyakam még mindig fájt, bár már Katherine nem szorította. Elena közeledett felém, én eközben folyamatosan hátrébb és hátrébb csúsztam. Le akar szúrni azzal a rögtönzött karóval.-futott át az agyamon.
- Tudod Noah, még talán jóban is lehettünk volna. Feltéve, ha nem nyúlod le a pasimat.-mondta Elena.
- Ez igaz.. -mondta Kath gondolkodva- De kifelejtetted a VFM-et. Hisz ez a másik ok, amiért el kell őket tüntetnünk.
Mi lehet az a VFM?-egyéb gondolkodásra nem volt időm, hisz Elena karója sebesen közeledett felém. Végem van. Meghalok.-gondoltam. Lehunytam a szemem. Így vártam a halálom. De a várt fájdalom nem következett be. Kinyitottam a szemem, viszont valaki előttem állt, így nem láthattam mi történik. Csak azt tudtam, hogy harcolnak. Még közelebb húzódtam a falhoz. Valaki belépett a házba.
- Hello Stefan.- szólalt meg az egyik hasonmás.
- Katherine.-mondta Stefan. A lány elindult felé, Stefan egy gyors mozdulattal lefogta.
- Hmm.. szép próbálkozás.- dorombolta Katherine.- Erősebb vagy és szexibb, de azt elfelejtetted, hogy bizony már jó ideje vagyok a földön.- mosolyodott el, s egyszerűen kiszabadította magát.
- Kath.-szólt ekkor Elena az ajtóból. Chris is itt volt. Ő szedte le akkor rólam Elenát? Valami nyílpuska szerűséggel megcélozta a vámpír lányt, de az elkapta a nyíl helyett használt karót.
- Szép.. nem gondoltam volna, hogy rám támadsz Chris..-mondta kissé szomorkásan. Majd ugrott. Meg akarta ölni. Katherine leállította.
- Elena, gyere. Van más dolgunk is és most már.. bármikor visszajöhetünk.-mondta Katherine, majd Elenával együtt eltűntek. Én még mindig a földön ültem. Az előbbitől kissé sokkosan, de próbáltam összeszedni magam. Chris felsegített a földről. De miért nem Damon jött? Neki több esélye lett volna a lányokkal szemben, mint Chris-nek, hisz ő csak egy ember. Eve! Oda akarnak menni! De ő nincs otthon, különben már hívott volna az apja. És Damon sincs itt. Mi van, ha együtt mentek el? Bár képtelennek tűnik, mégis..
- Stefan, ideadnád a telefonod?-kérdeztem. Az arcán kíváncsiság látszott. Szerintem azt várta, hogy mondok valamit a támadással kapcsolatban, de nem. Beszélnem kell Damon-nel! Kezembe nyomta a készülékét. A telefonkönyvben azonnal megtaláltam a nevét.
- Mit akarsz Stefan?- vette fel második csengetésre. A hangja nyugodt volt, de hallatszott rajta, hogy nem csak egy pohár whisky van benne. - Ép nem érek rá veled vitatkozni arról, milyen a mókusvér diéta! Már ezerszer megmondtam, szóval igazán feladhatnád! Nos? Mit gondolsz?
 - Meggondolhatnád magad..-jegyeztem meg suttogva, a hangom még nem volt az igazi.
- Oh, Noah...-meglepettnek tűnt. Tényleg nem rám számított. - Mond, miért keresel.
- Hol van Lynny?
- New York-ban.
- Mit keres ott?
- Miért érdekel? Hagytad, hogy leszúrják.
- A legjobb barátnőm és különben is akkor veled volt!
- Nekem viszont azt mondta, már látni sem akar.
- Csak add neki oda a telefont. Hallani akarom a hangját, tudni, hogy jól van. Kérlek.-alig tudtam értelmesen beszélni. A torkom még mindig fájt.
- Mi történt?-kérdezte. Stefan a kezét nyújtotta a telefonért. Sóhajtottam.
- Stefan akarja elmagyarázni.-mondtam, s átadtam neki a telefont.
- Katherine és Elena bejutott Noah-ékhoz. Így feltételezhetjük, hogy Evelynékhez is befognak. -Damon itt mondhatott valamit.- Csak vigyázz Evelynre, amíg vele vagy.- Stefan ekkor rám nézett.- Engedd, had beszéljen vele.- Damon... Rendben.
Stefan letette a kagylót, majd rám nézett és azt mondta.
- Ő jól van, nyugodj meg.
- Nekem most mennem kell. - mondta Chris, mellém lépett és végigsimított az arcomon. - Örülök, hogy nem esett komolyabb bajod. - Tovább indult az ajtóhoz és elment. Stefan mellém lépett, s magához vont.
- Ma már nem jönnek vissza. - súgta fülembe. - Nyugodj meg. Nem hagyom, hogy még egyszer hozzád érjenek. Örökké melletted leszek.
Szemei nyugalmat sugároztak. Bár nem hatott rám a manipulálással, mégis megnyugodtam, ahogy a szemébe néztem. De hiába nyugodtam meg. Ott van az a sok megválaszolatlan kérdés.. és csak egy közülük, hogy mi is az a VFM.

8.fejezet - Stefan karjai közt...

Hello! Nos itt a fejezet! Kicsit rövidke, de szeretném, ha egy elkalandozna a végén a fantáziátok! ;) Szóval.. őő..  kérek szépen komikat :) és akkor hozom is a folytatást! Mit mondjak még? Szörnyecském, majd írd meg, hogy leestél-e a lépcsőn  =D Na, jó olvasást. Szép álmokat, stb! =D

Xx. DevCres

Ahogy végignézett rajtam, láthatta, hogy nem mondom el neki az igazat. Már ismert.

- Nem? – suttogta; majd tovább fürkészett, s végül megszólalt.- Rendben. – bólintott, majd visszafeküdt a párnák közé. – Azt hiszem, hogy akkor nem is kellene beszélnünk, ha csak hazudni tudtok nekem.- Fájt, hogy ezt mondja. Túlságosan is; de semmiképp sem akartam, hogy belekerüljön ebbe a világba. Bár már szinte elkerülhetetlen, de azért mégis.. ha valahogy megóvhatom a tudattól, miszerint eddig egy vámpír lakmározott belőle.. mindent megteszek ennek érdekében és eközben próbálom menteni a menthetőt.

- Lynny… - Mikor hozzáakartam érni, ő elhúzta a kezét.– Mond, mi zaklatott ennyire fel?-kérdeztem, ami eddig foglalkoztatott.

- Hát ez! – mutatott egy papír fecnit amire ez volt írva: „Én nem felejtek, te se tedd!” Rögtön felismertem a kézírást, s máris átkoztam a szemét vérszívó dögöt. Eve nem látta a dühömet, de a tanácstalanságomat biztosan. Az ajkamba haraptam és segély kérőn néztem Stefanra. – Ugye? Most rögtön megint nem mondtok nekem semmit sem… Akkor csak ismételni tudom magamat; nincsen miről beszélnünk, Noah. – a hangja rideg volt. Gondolom most azt hiszi, hogy csak egy újabb álbarát vagyok, aki csak a pénzéért lógott vele.. Utálom ezt az egészet! Néha annyival könnyebb lenne bevenni pár gyógyszert és örök álomba merülni, csak azért, hogy ne bántsak meg senkit. Utálok hazudni, azt pedig, ha valaki gyűlöl, még annál is jobban.

- De Eve..-nem tudtam mit is kéne mondanom; barátnőm arcán egy könnycsepp gördült végig.

- Nincs semmilyen Eve, rendben? – suttogta szinte hang nélkül. – Hazudsz nekem.

- Honnan veszel ennyi balgaságot? – kérdeztem, küzdve a kitörni készülő könnyeim ellen.

- Hogy honnan? Ne haragudj, de kompletten hülyének néztek engem mind, ahányan vagytok! – csattant fel hirtelen.– Megmagyarázod, hogy hogyan lehet az, hogy valaki bent volt a szobámban, miközben ti kint beszéltetek, és itt hagyott nekem egy levelet? Nem jött be senki sem az ajtón, és az ötödiken vagyunk. Ez kicsi fura, nem? Ja és… a színészkedést még tanulnod kellene, nem gondolod? Az arcod nagyon sok mindent elárul. Megköszönném, ha elmennétek. Nem akarok többé hazugságban élni.– morogta egyre hangosabban. Mintha a szívemet tépték volna ki. Evelyn szavai jobban fájtak, mint bármi...

- Evelyn, fejezd meg! – szólt rá Stefan, miközben tekintetét folyamatosan rajtam tartotta. Láthatta, mennyire kiborultam.

- Te fogd be, Stefan! – kiabálta Evelyn. – Megmagyaráznád, miért vannak óriási harapásnyomok a nyakamon, Noah? MEGMAGYARÁZNÁD? Ha annyira nincs semmi titkolni valód, akkor miért vágsz ilyen arcot? Miért titkolózol előttem? Azt hittem a barátnőm vagy.- Kérdés, kérdés, kérdés. Miért ilyen nehéz ez az egész?

- Az is vagyok!- vágtam rá rögtön, bár a mondat végén a hangom elcsuklott.

- Nem vagy az, mert hazudsz!-hangosabban mondta ezt a mondatot mint ahogy eddig beszélt, de nem volt kiabálás.. csak valami olyasmi..- Jobb lesz, ha elmentek mindketten.- nézett rám nyomatékosan. A gép mellette örült csipogásba kezdett. Néhány orvos azonnal beszaladt a kórterembe, a nővérek mondtak valamit, de nem figyeltem rájuk.

- Eve! - kiáltottam, s a gép csak még jobban csipogott. Stefan megragadta a derekam és kivitt a szobából. Órákig ültünk ezután a váróteremben, miközben az orvosok azért küzdöttek, hogy Evelyn életben maradjon. A legjobb barátnőm még mindig olyan állapotban van, mint mikor behozták, s én semmit sem tehetek érte!

- Noah..-suttogta halkan Stefan. Nem néztem rá, inkább még szorosabban hozzábújtam. Ha ő nem lett volna velem, akkor én.. nem is tudom mi lenne velem nélküle. Ő az én őrangyalom, aki velem van jóban, rosszban. - Noah? -szólított meg újra, s most már felnéztem rá. Tekintete végigpásztázta arcom. - Az lenne a legjobb, ha most elmennénk. Az orvosok stabilizálták az állapotát. -suttogta a hajamba. Kérdőn néztem rá; szemeivel az ajtó felé bökött, ahol épp kilépett az egyik orvos. Azonnal felálltam, és érdeklődtem barátnőm állapotáról.

- Uram, kérem megmondaná, hogy van Evelyn?

- Jó napot, ön esetleg rokona Miss Drawing-nak?-nézett rám, a hangjában közöny és ellenszenv volt.

- Nem, én..

- Akkor nincs mit mondanom magának. Miss Drawing állapota csak a családtagjaira tartozik, nem másra. - az orvos rideg tekintettel nézett rám, mintha meg akarna gyilkolni... vagy csak én vagyok most túl érzékeny.. Nagy levegőt vettem, majd megszólaltam.

- Csak azt mondja meg, jól van-e! Ennyit igazán megmondhatna!

- Az állapota stabil. De ennél többet ne várjon tőlem. Viszont látásra. - kezével a kijárat felé intett. Stefan ekkor már mellettem állt.  Egyik karjával átkarolt, így sétáltunk ki, holott inkább kapartam volna ki az orvos szemét.

- Nyugalom. - Suttogta Stefan. Ez után néhány perccel kiléptünk a kórházból. A kocsijához vezetett, majd beszálltunk. -Haza szeretnél menni?

- Nem..-egy kis ideig gondolkodtam.. Hová szeretnék menni? El. Messze attól, aki vagyok, hogy senkit se bántsak meg többé. - Én.. elakarok tűnni.

- Volt már, hogy én is így gondoltam.. nem is olyan régen.-mondta, a tekintete elfelhősödött, s miközben mesélt a gázpedálra taposott és elindult.. nem tartott soká, míg rájöttem hová megyünk.- Katherine és Elena egymás ellen uszított minket Damon-nel. És mi azóta is állandóan harcolunk a másik ellen.

- Sajnálom..-érintettem meg karját, s mintha az érintésemtől megnyugodott volna.

- Köszönöm.- simított végig arcomon, miközben egyenesen a szemembe nézett.

- Ugyan mit? - Eléggé értetlennek tűnhettem.

- Azt, hogy itt vagy nekem. Nálad nagyobb ajándékot nem kaphattam volna Istentől.- éreztem, ahogy a könnyeim ismét gyűlnek.

- Stefan..-suttogtam, de nem tudtam mit mondani. Csak ekkor vettem észre, hogy már a Salvatore háznál vagyunk. Ő kiszállt és máris nyitotta nekem az ajtót a másik oldalt. Ahogy én is kiszálltam, megcsókolt. Őrjítően vad és szenvedélyes egy csók volt. A világ eltörpült körülöttünk. Nem tudtam volna megmondani ki vagyok és hogy egyáltalán hol vagyok. De ez nem is volt fontos. Lefektetett valami puhára, ekkor kinyitottam a szemem. A szobájában voltunk. Kábult voltam ettől a sok érzelemtől, így nem tudtam összpontosítani a látottakra. Csak egy dolog számított. Akartam Őt, ahogy Ő is engem és ez mindkettőnknek elég volt. A világ összefolyt, a vérem felpezsdült. A szeme alatt lilás erek jelentek meg. A szemfogai megnyúltak. Én mégsem féltem. Végigsimítottam az ereken, majd megcsókoltam, mielőtt visszakozhatott volna. A ruhám ekkor adta meg magát és egy reccsenéssel kettévált. Kicsit sajnáltam, de csak mert ez volt az egyik kedvencem. Az érzések magukkal ragadtak minket. Nem volt más, csak Ő és én...

7.fejezet - Kórházi látogatás

Hy everybody! Itt van a következő fejezet.. :) hosszú lett, szóval felőlem most nem hallotok minimum két hétig! De ugye senki sem haragszik? :) Remélem. F.K.B.L.♥ imádlak. :) Hiányozni fogsz, de igyekszem kibírni. :) Mindenkinek kellemes húsvétot és tavaszi szünetet kívánok^^

So Happy Easter! <3 xoxo Devonne

A csend, ami hármunkra borult, már-már fojtogatóan néma volt, így kissé fellélegeztem, mikor észrevettem, hogy Stefan szóra nyitja a száját.

- Evelyn kórházban van.. már két napja eszméletlenül fekszik az egyik kórteremben.-mondta. Leesett állal néztem rá.. Az nem lehet! Eve szívósabb annál, hogy bármi miatt kórházba kerüljön!

- Nem lehet...-suttogtam magam elé révedve- Miért?

- Hasba szúrták, még a Lockwood bulin.-válaszolta Damon. Te jó ég! Evet hasba szúrták és én nem vagyok mellette! Szép kis barátnő vagyok..

- Ki?-kérdeztem, mert számomra ez most fontos volt. Stefan a bátyjára nézett, láttam rajta hogy valamit inkább elhallgatna előlem, így ismét megszólaltam.- Ki volt az?

- Nem tudjuk biztosan.-válaszolt Stefan, a hangjában volt valami, amiből úgy gondoltam van még több is.

- De?-ösztönöztem a folytatásra. Damon elmosolyodott, majd megszólalt.

- Van tippünk, hogy ki akarna ártani Evenek, vagy akár neked.

- Elena?-böktem ki az első eszembe jutó nevet.

- Akár ő is lehetett. Mellesleg van pár dolog, amit tudnod kéne, ha már belecsöppentél ebbe az egészbe.. például azt, hogy Elenának van egy hasonmása és történetesen mind a ketten vámpírok.-mondta. Ez az egész hirtelenjében sokkolt. Az-az Elena, aki megfenyegetett azzal, hogy megöl egy vámpír? Akkor nekem már most kampec.. És ha ő az.. akkor bizonyára az a szőke hajú lány is, akinek most nem jut eszembe a neve.. Basszus! Mekkora pácba keveredtem én! Vámpírok balról, vámpírok jobbról..

- Nagyszerű!-mondtam egy angyali mosollyal. A mellettem álló két vámpírférfi bizonyára dilisnek néz, de most kinek van ezzel ideje törődni?- Akkor indulhatunk a kórházba?

- Persze..-mondta Stefan,bár furán nézett rám..

- Jaj, most mi van? Azt várjátok, hogy mikor borulok ki sikítozva attól, hogy egy eszement vámpírcsaj vadászik rám?-néztem rájuk kérdőn, mire egyszerre bólintottak. Erre széles mosolyt küldtem feléjük, felkaptam az asztalról a kocsikulcsot és elindultam a kijárat felé, bár nem tudtam merre van. - Fiúkák már megbocsássatok, de nem szándékoztok elindulni? - fordultam vissza futólag, de mikor hátranéztem egyikük se volt ott. Zavartan néztem körbe a szobában, hogy ugyan merre lehetnek a vámpírkák, s mikor előre fordultam, Stefan ott állt előttem. - Hoppá! Ez klassz!-mondtam boldogan. Az biztos, hogy nekem nagyon fura gondolkodásom van..

- A kocsim kulcsait, már ha volnál szíves.-mondta Damon én pedig odadobtam neki.- Kösz.

Miután beszálltunk Damon kocsijába, szinte hangtalanul értünk el a kórházig. Az egyetlen egy hang, ami megtörte ezt az idilli csendet, az természetesen az én mindent tudni akaró lepcses szám volt..

- Damon, ittál Eveből?-tettem fel a kérdést.

- Igen.

- És irányítottad is?

- Igen.

- Miért?

- Mert ahhoz volt kedvem! Szeretek az emberekkel játszadozni!-fordult hátra kivillantva borotva éles fogait. Szorosabban bújtam Stefanhoz, aki mellettem ült.

- Damon, állj le!-morogta Stefan.

- Majd akkor kisöcsém, ha végre leáll a tubicád is! Amit nem tartok valószínűnek..-mondta Damon, ezek után nem mertem hozzászólni, helyette inkább Stefant kérdeztem.

- Hogy lehet megölni egy vámpírt?-kérdeztem, mire egy hitetlenkedő nézést kaptam tőle.

- Ha'.. kérdezd Christian barátodat.. ő már elég gyakorlott benne..-morogta Damon elölről. Kérdőn néztem Stefanra.

- Ő egy vadász. A vámpírok és a vérfarkasok ellen.. ezért pont őt akarták melléd tenni a szüleid.

- Értem.-válaszoltam, miközben szépen lassacskán emésztettem a hallottakat. Ekkor tűnt fel, hogy mi nem is a kórházba tartunk, hanem a házunk felé. Mikor aztán megálltunk a mi citromsárga házunk előtt, furán néztem a fiúkra. - Nem úgy volt, hogy a kórházba megyünk?

- Gondoltam, legalábbis a ruhádat elnézve, hogy előbb át öltöznél. De ha nem, akkor nem.-mondta Damon egy gúnyos mosollyal az arcán. Végignéztem magamon. Te jó isten!-gondoltam rémülten. A ruhám itt ott szét volt szakítva és csupa sár voltam mindenhol. Kerestem a mobilomat, hogy abba megnézzem magam, de nem találtam.. Na szép.. még azt is elvesztettem!-morgolódtam tovább, majd kinyitottam a kocsi ajtót, hogy bemenjek a házba. Azonban visszafordultam, még mielőtt egy lépést is tettem volna.

- Stefan.-mondtam, szinte némán, ő pedig se szó, se beszéd, kiszállt, megfogta a kezem és együtt elindultunk a ház felé. Az ajtóhoz érve egy ideig vacakoltam a kulccsal, de véglis sikerrel jártam. Mikor aztán beléptem, Stefan továbbra is odakint állt. Kérdőn néztem rá, ő pedig válaszolt kimondatlan kérdésemre.

- Be kell hívnod, máskülönben nem mehetek be.-mondta mosolyogva; én még mindig nem értettem.. miért is kéne behívnom egyszerűen jöjjön be és kész!- Muszáj.-mondta én pedig végre megértettem, hogy ez valami vámpír misztikumos izé, amit még nem foghatok fel az én emberi agyammal.. legalábbis elméletben ennek így kell lennie.. Damon szerint..

- Gyere be.-mondtam mosolyogva, ő pedig egyszerűen belépett.
- Noah, mi lett veled? És a ruháddal?-hallottam meg Chris hangját a hátam mögül. Mikor megfordultam, arca csodálkozóból gúnyossá vált. - Persze, aki ilyenekkel barátkozik...
- Már tudja.-mondta ki Stefan ezt a két kicsi szót, amitől Chris fal fehér lett.
- Mit tettél vele vámpír?-fakadt ki mérgesen. - Noah, mutasd a nyakad!-mondta, miközben közelebb jött, én pedig egyszerűn félrehúztam a hajam.
- Nem tett velem semmit..-mondtam neki- De igazán elmondhattad volna te is, mi folyik ebben a rohadt városban! Azt például luxus volt megemlíteni, hogy Tyler egy kibaszott vérfarkas?-fakadtam ki hirtelen. Mind a két fiú csak nézett rám, mint borjú az új kapura..- Persze.. válaszolni is luxus.. gondoltam.-motyogtam magam elé, majd felsétáltam az emeletre, de fentről lekiabáltam. - Chris, ha bármit teszel Stefannal én esküszöm megkeserítem a hátralévő életed úgy, hogy azért fogsz imádkozni, hogy bár meghalnál!-kiabáltam, majd magamra csaptam az ajtót. A két méter magas tükröm elé álltam és próbáltam valami biztatót találni a kinézetemben, de semmi.. egyszerűen borzalmasan néztem ki. Elhatároztam, hogy veszek egy gyors fürdőt. Összepakoltam egy adag ruhát, majd fogtam a személyre szabott tusfürdőm, amiben kiderült, szintén vasfű van.. majd átsétáltam a fürdőszobámba. Az emeleten csak az én szobám és ez a fürdő volt, semmi más. Még örültem is neki, mivel így nem kellett folyton várni a soromra vagy bármi egyéb. Mihelyst beléptem a fürdőbe, ledobtam a kis polcra a cuccokat, majd kibontottam a hajamat.
- Hihetetlen, mennyi levél beleragadt..-suttogtam magamnak. Nagy nehezen sikerült megszabadulnom a nem kívánt növénydarabkáktól és levettem a pólót, ami rajtam volt, aztán elhajítottam a szennyesbe.
- Segítsek fürdeni?-jött az ablak felől Damon hangja, mire halálra rémültem.
- Basszus! Szánt szándékkal hozod rám a szívbajt?-kérdeztem, ő pedig csak vigyorgott. Csak most jöttem rá, hogy miért. Felül nem volt rajtam más, csak egy egyszerű melltartó, alul pedig egy combközépig érő fodros fekete szoknya. - Na, húzzál innen Damon míg nem szólok Chrisnek, hogy döfjön beléd egy karót, vagy mit tudom én mit!
- Beengedsz.-suttogta, közben a szemével megint azt az izét csinálta. Most már tudom, hogy nálam hatástalan az egész. Egyszerűen az ablakhoz léptem; gonoszul elmosolyodtam, majd egyszerűen behúztam a függönyt és még a redőnyt is leengedtem, biztos, ami biztos.
Valamit morgott, de nem igazán érdekelt. Ezután hallottam, egy halk puffanást és boldogan szálltam be a zuhany alá. Nagyából 10 perc alatt végeztem, a fürdéssel és a hajmosással együtt. Megszárítottam a hajam, majd felöltöztem és még útközben feltettem a vasfüves nyakláncom. Stefan a ház ajtajában várt rám.
- Mit tettél Damonnal?-kérdezte és az arcán láttam, mennyire boldog.
- Én semmit se.-mondtam egy angyali mosollyal.- Csak nem engedtem, hogy belemásszon a fejembe.
- Helyes!
- Chris, te hová mész?-kérdeztem, mikor megláttam őt a kocsijában egy csomó mindennel felszerelve.
- Áthívtak Wichita Falls-ba, túl sok a vámpír arrafelé.. vagy legalábbis a gyilkosság.-válaszolta, majd átnyújtott egy fura szerkezetet és három fa botot, amik olyan formájúak voltak, hogy azt bárkibe bele lehessen szúrni.
- Ez az amire gondolok?-néztem rá jelentőségteljesen.
- Igen. Ha már nem vagyok itt, akkor valahogy meg tudd magad védeni a vámpírok ellen.. ó és még valami.-nyújtott át egy sárga szárított növényt.-Ez farkasölő fű. Egész jól hat a vérfarkasok ellen. Ha Tyler megint rád ugrana vagy hasonlók, akkor eltudod látni a baját.. de ha átváltozik, akkor ne legyél a közelébe!-mondta, az utolsó szavakat különös kép figyelmeztetően.
- Rendben és köszönöm.-suttogtam, majd átöleltem.
- Azért könnyes búcsút még ne vegyél, két.. max három nap és itt is vagyok, csak biztosra akarok menni! Salvatore. -fordult Stefan felé- Ha tudomást szerzek akármilyen vámpírtámadásról itt Mystic Falls-ban, azért téged és a bátyádat teszlek felelőssé. Vagyis értsd úgy, hogy gyors halálod lesz. -mondta, majd a kocsival elhajtott dél felé. Az "ajándékokat" eltettem a táskámba, majd beültem az előbbi helyemre Stefan mellé.
- Indulhatunk végre?-kérdezte Damon; a hangszíne valahogy sohasem tetszik.. mondjuk már kezdem megszokni ezt a gúnyos hangot..
- Igen, indulhatunk.-bazsalyogtam neki, mire csak morgolódva elindította a kocsit és pár pillanaton belül már meg is érkeztünk a kórházba. Mondjuk a mi házunkhoz igazán közel van.. A kórházban az egyik nővértől megkérdeztem, merre találom Eve kórtermét, ő pedig készségesen segített. A fiúk mind végig jöttek utánam. A terem előtt Eve szülei és a húga ültek.
- Jó napot Mr. és Ms. Drawing, szia Stefanie!-köszöntem egy szomorkás mosollyal.- Eve, hogy van?-tértem azonnal a lényegre- Súlyos az állapota?
- Az orvosok még nem tudják.. az a kés.. egy fontos szervét találta el..-mondta Eve édesanyja, aztán a szavait felváltották a könnyek.
- Nem tudják biztosra, hogy egyáltalán valaha felépül-e.-vette át a szót Eve apja- Jelenleg kóma szerű állapotban van, de ha jobban tetszik, akkor azt is mondhatod rá, hogy csak hosszú ideje alszik.-próbált elejteni egy mosolyt, de nem ment neki. Stefanie folyamatosan az anyját nyugtatgatta és az apja próbált nyugodt maradni; nem akarta, hogy a családja még jobban össze omoljon. - Talán jobb lenne, ha egy kicsit hazamennek pihenni. Én addig Evelyn mellett maradok!-mondtam, mire barátnőm apja bólintott. - Igazad lehet. Ránk férne egy kis pihenés. És köszönjük, hogy helyettünk is itt leszel addig vele.-mondta, ez úttal egy szívből jövő mosollyal. - Eve a barátnőm, természetes, hogy ilyenkor is mellette vagyok.-mondtam. - Ev szerencsés, hogy megismert téged Noah.-mondta barátnőm anyja, majd szipogva kisétáltak mind a hárman a folyosóról. Ezután mindhárman bementünk Evelynhez. Szörnyű látvány volt ez az egész.. csövek álltak ki a testéből.. az egész annyira borzasztó volt. Mondjuk a csövekben fogalmam sincs, hogy mi lehetett, az egyikben egy átlátszó folyadék.. gondolom az infúzió, de a többit nem tudom beazonosítani, vajon mi lehet.. - Ó Stefan..-bújtam hozzá, majd éreztem, amint arcomon végigfolynak a könnyek. - Nyugalom, nem lesz semmi baja!-suttogta, miközben a hátamat simogatta. Hogy a francba legyek nyugodt, mikor a legjobb barátnőm ott fekszik szinte élet nélkül? Pár perc után.. valahogy sikerült megnyugodnom, és így már normálisan is tudtam gondolkodni. - Damon csinálj már valamit!-mondtam hirtelen, mert idegesített az, hogy csak egy helyben áll folyamatosan. - Kiment a szervezetéből az igézésem, adtam neki vasfüvet… - morogta.– Mit akarsz még, mit kellene csinálnom? Örülj neki, hogy nem öltem meg, kislány.-mondta egyre hangosabban. - Maradj már csendben, még a végén felkelted! – csitítottam, miközben ránéztem Evere – Van fogalmad róla, mit tettél vele? Megigézted, a bábud volt, ittál belőle, mint valami marha és… -nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot; egyszerűen a szavamba vágott.

- Fejezd be, vagy elhallgattatlak.

- Na, azt próbáld meg! – vágott közbe Stefan.

- Nem kell megpróbálnom, tudjátok, nekem elsőre menni szoktak a dolgok. – gúnyolódott továbbra is Damon.

- Pff… Az egoizmusod senkinek sem jön be, rendben? – mondtam, aztán Damon ismét megpróbált a fejembe mászni – Hiába szuggerálsz ilyen vehemenciával…-ajkam gúnyos mosolyra húzódott- vasfű van bennem és rajtam is, nem emlékszel? – Ezután pillanatokig csend volt, míg Damon meg nem szólalt.

- A vámpír vér segíthet rajta, hogy gyorsabban gyógyuljon. Adnom kellene egy kis vért neki, akkor jobban lenne… -mondta. Míg ide nem értünk, mesélt róla Stefan.. azt mondta, hogy a vámpír vér erősebbé tesz, amitől a sebek is gyorsabban gyógyulna. De van egy aprócska kockázat.. ami miatt ők is vámpírok lettek. Ha valaki a szervezetében egy vámpír vérével hal meg, az vámpírrá válik.

- És, ha valami történik vele? Nem! – mondtam, majd Stefan is megszólalt.

- Semmiképpen.

- Evelyn Darwingról beszélünk. Mit gondolsz… nem ránk terelődne rögtön a gyanú, öcsi?-fordult most Stefanhoz.

- Damon, akkor sem tehetsz ilyet! A kockázatra nem is gondoltál, igaz?

- Sokkal kockázatosabb, ha hagyjuk meghalni. Vagy te nem is akarod megmenteni őt, Noah? – kérdezte most tőlem Damon. Úgy utálom őt! Tudja hogy mi fáj a legjobban és direkt teszi ezt!

- Dehogynem! Hogy állíthatsz ilyet? Tudod nagyon jól, hogy azt szeretném mindennél jobban ebben a pillanatban… -suttogtam- De azt sem akarom, hogy vámpírrá váljon. Még a világról sem tud… Nem szeretném beavatni. Nem venném a szívemre, ha ezért esne bántódása. – mondtam, miközben barátnőmet néztem.

- Valamit kell tennünk Elena és Katherine ellen! – sóhajtotta gondterhelten Stefan.

- Feltámadt az exünk...-mondta Damon. Most végre láttam valami normális érzelmet is az arcán, nem azt a szokványos "kit érdekel a világ, hisz én vagyok Damon Salvatore" arcát láttam... nem ez ennél több volt. Talán egy kicsit tényleg érdekelte, mi lehet a barátnőmmel, és az, is hogy a drága exeik árthatnak neki.. jó mondjuk nekem is, de már az is csoda lenne, ha Ev-re gondolna és nem csak magára.

- Melyik? – jegyeztem meg gúnyosan, mire rám morgott. Ezek után egyszerűen kisétált a teremből.-Most mi lesz?-kérdeztem Stefant.

- Várunk, míg Evelyn jobban nem lesz.-mondta, s szorosan magához ölelt.

- Damon vére.. bár tudom, milyen kockázattal járhat, de akkor is.. Segíthet rajta.-mondtam, a szememet le nem véve barátnőmről. Órákig ott voltunk Evelyn mellett, úgy, hogy fogalmunk sem volt, vajon mi lehet vele. Odakint az éjszaka sötétjét lassan felváltották az első napsugarak.
- Tudod Stefan, ha nem egy kórház kellős közepén aggódnék azért, hogy a barátnőm vajon rendbe jön-e, akkor ez az egész napfelkelte-nézősdi romantikus lenne.-suttogtam kissé álmosan. Valahonnan kávét kell szereznem.. bár nem értem miért vagyok álmos, hisz két napot átaludtam..
- Szerintem még így is az..-mosolyodott el, s lágyan megcsókolt. Ha nem lettem volna ennyire álmos, akkor valószínű, hogy azonnal rávetem magam.. a rohadt életbe! Úgy utálok én álmos lenni! A szoba ajtaja felől kopogást hallottunk, így elváltunk egymástól, majd abba az irányba néztünk, amerről jött a hang. Az ajtóban egy egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű lány állt. Már máskor is láttam, így felismertem, azonban a neve nem jutott eszembe. Arcán egy gúnyos mosoly jelent meg, majd megszólalt.
- Én a helyedben édes szívem nagyon gyorsan kimásznék Stefan öléből, mert Elena bármelyik pillanatban betoppanhat és.. akkor búcsút inthetsz a csinos kis fejecskédnek.
- Mit akar már megint Elena?-kérdezte Stefan a lányt, míg én felálltam. Ő is felállt, majd magához húzott és hátulról átölelt.
- Csak megnézi milyen munkát végzett a kis csajjal.-mondta a szőkeség, a neve még mindig nem jutott eszembe, pedig tudom, hogy már mondta is.. vagyis Elenácska mondta.. de akkor is! Hülye emberi memória!- És itt is van. A helyetekben vigyáznék.-mondta, majd megjelent mellette Elena.
- C-c. -adott ki valami fura hangot, amit nem tudtam hová tenni, de az biztos, hogy nem volt ínyére, hogy így lát minket Stefannal. - Noah.. Evelyn barátnőd nem adta át az üzenetem?-nézett rám kérdőn és kissé dühösen, majd egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán.- Igaz, hisz volt jobb dolga is annál.. épp elvérzett.
- Te! -a harag eluralkodott rajtam, s ha Stefan nem fog le, akkor nekitámadok Elenának, ami nem lett volna szerencsés dolog. Így egyszerűen csak ennyit mondtam: - Dögölj meg!
- Már megtettem és nézd ismét itt vagyok!-mosolygott rám negédesen.
- Mit akarsz?-kérdezte Stefan.
- Téged.- bazsalyogta a királylány. Ha nem lenne egy tetves vámpír és nem állítanának meg Stefan erős karjai, akkor már rég kikapartam volna a szemeit! De mondjuk.. ha nálam lenne a táskám, amit persze én hülye otthagytam az asztalon, akkor egyszerűen leszúrhatnám egy karóval őt meg a kis barátnőjét is, aki mondjuk még nem ártott nekem, de biztos tervezi.. valahogy..
- Ó, minő öröm téged újra látni Elena!-köszöntötte a lányt Damon, aki belépett a két lány között a szobába.- Mond csak, miért is vagy itt és nem odalent a házunk alatt abban a pincében megkötözve?
- Mert Bailey segített rajtam.- intett a fejével a szőkeség felé. Aha.. tényleg.. már emlékszem.. Bailey-nek hívják.
- Értem, örülök hogy láttalak titeket, de most tűnjetek el.. már ha nem akarsz ismét lekerülni Elena.-mosolygott Damon, biztos épp most evett.. vagy ivott.. és élvezi azt a temérdek erejét, amit ezzel kapott.
- Bailey 500 éves, Damon. Kizárt, hogy tudnátok ártani neki.-mondta a királylány. Komolyan, Bailey-t nem zavarja, hogy Elena nem engedi szóhoz jutni vagy mi van itt?
- Elnézést hölgyeim, de maguk mit keresnek ebben a szobában?-lépett be az egyik orvos, aki Eve állapotát vizsgálta óránként. Elena azonnal elé állt és ezen a hülye hangon, amivel Damon általában megakar igézni, megszólalt.
- Megengedi, hogy itt maradjunk és szépen kisétál innen most!
- Mégis mit képzel maga? Hogy merészel ilyen hangon beszélni velem?-tört ki magából hirtelen az orvos. Mégis csak jó ötlet volt adni neki is egy kis vasfüvet.
- Majd én kikísérem őket.-mondta Damon, aztán a következő mondatot egy kicsivel halkabban mondta- És utána inkább hazamegyek.. Hölgyeim, indulhatunk?-kérdezte, majd a két vámpírlány belekarolt és együtt elindultak. Persze a tetves vámpírkirálylány, nem tudta visszafogni magát és muszáj volt neki egy csókot dobni Stefan felé... A távozásuk után az orvos odalépett Eve mellé és megszólalt.
- Jó hírem van. Evelyn nem sokára magához tér.-mosolygott rám, majd Stefan-ra nézett, az arca megváltozott.. mintha félne egy kicsikét tőle.. Mi van itt? Vagy ő is tudja? Ó.. túl sok kérdésem van még.. Leültünk Stefan-nal Eve mellé, s megfogtam barátnőm kezét, hogy érezze, van mellette valaki. Stefan megfogta a kezem és biztatóan nézett rám. Mikor kinyitotta a szemeit, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet.
- Eve! Végre! Azt hittük már sohasem kelsz fel, barátnőm!-kissé megszoríthattam a kezét, mert felszisszent.
- Óvatosan, Noah. – szólt rám Stefan, de eközben mosolygott. Látszott rajta, örül, hogy Eve felébredt, de közben azt is láttam rajta, hogy mennyire reméli, Eve nem tud semmiről. Neki már az is nagy fejtörés, hogy én tudom, mi a szitu velük.- Mi történt?-suttogta barátnőm. A hangja még nem volt az igazi, de én nagyon boldog voltam attól, hogy hallhatom a hangját.

- Nem emlékszel-kérdezte Stefan, a hangjából egy kis reménykedést hallottam ki; amit remélem Ev nem vett észre.

- Nem nagyon, bevallom. – bólintott, majd a kezéből kijövő infúziós csőt kezdte el nézni, s idegesen nyelt egyet– Szóval, mi történt pontosan?-tekintete kettőnk közt cikázott, végül én szólaltam meg. Bár talán a kelleténél halkabb volt a hangom.

- Valaki beléd szúrt egy kést… - valaki szót talán egy kicsit túl hangsúlyoztam, mert Stefan megszorította egy kicsit a kezem. – De tényleg nem emlékszel?

- Homályosak az emlékeim. Csak egy barna szemre emlékszem. -mondta Evelyn.

- Biztosan beverted a fejedet. – mormogta Stefan, majd rám nézett. Rögtön láttam a tekintetéből, hogy nem szeretné, ha megtudná Eve, ki is akarta megölni. Némán bólintottam ki nem mondott kérdésére, majd megszólalt. – Beszélhetnénk?

- Persze. – válaszoltam, majd ismét Eve-re néztem – Ne haragudj, mindjárt jövünk.

- Semmi gond. – bólintott mosolyogva. – Menjetek csak. Valami az súgja, itt leszek még egy darabig.-viccelődött. Ha nekem itt fog viccelődni továbbra is ilyen állapotban én nem tudom mit fogok vele csinálni!-gondoltam, miközben Stefannal kézen fogva kisétáltunk a folyosóra. Elhúzódtunk egy olyan sarokba, ahol kevesebb ember volt; majd ott megszólalt.
- Noah, tudom hogy a barátnőd. De nagyon fontos, hogy ne tudjon meg semmit se erről az egészről, világos?
- Igen. Különben sem vagyok hülye. Nem akartam elmondani neki. Van olyan pillanat, mikor én se akarom tudni ezt az egészet.-a mondat végén ásítottam egyet.
- Aludnod kéne.-simított ki egy kusza hajszálat az arcomból.
- Nem hagyhatom itt.-mondtam inkább magamnak, mint Stefan-nak.
- A családja nemsokára itt lesz.
- Tudom; de nem mehetek el. Tartozom neki ennyivel.-mondtam, majd elindultunk vissza a szobába. Az első, amit észrevettem, az Evelyn furcsa, zavarodott tekintete, amint egy papírcetlít szorongat a kezében.
- Eve? Mi történt? – kérdeztem azonnal, mikor beléptem a kórterembe; Stefan  szorosan mögöttem jött. Neki is feltűnt, hogy valami nem stimmel. – Furcsa az arcod…-mondtam barátnőmnek.

- Nem akartok nekem elmondani valamit?-kérdezte még mindig azt a cetlit szorongatva. Mi lehet rá írva, amitől ennyire kiborult? És miért hiszi azt, hogy titkolózunk? Mondjuk azt joggal hiszi, de mégis honnan jött rá?

6.fejezet - Lehull a lepel

Sziasztok! Minden kommentet nagyon szépen köszönök. És nagyon remélem, hogy ehhez is kapok annyit, mint az előzőhöz. Hát lehet hogy némelyik résznél szeretni fogtok és némelyik résznél nem igazán.. de azért remélem mindenki nagyon boldog... egy bizonyos személy visszatérése miatt. :) Na, nem is húzom tovább az időt, főleg mert van aki ezt itt el se olvassa.. szóval jó olvasást és Demonkával gazdag álmokat éjszakára^^ xoxo Love ya! Devonne <3

Nem tudom meddig, de viszonylag sokáig feküdhettem úgy, hogy totál se kép se hang.. csak azt az egy biztosat tudom, hogy a lemenő nap fénye ébresztett. Nyöszörögve a szemeim elé emeltem a kezem, mert az erős fény vakítóan hatott rám. Egy kéz azonban megfogta a csuklómat és finoman levette a szememről. A szemeim azonnal kipattantak és rájöttem, hogy a szoba, ahol vagyok, nem ismerős számomra. Még soha életemben nem láttam. Ijedten ültem fel és néztem körbe.. egy valami azonban nem stimmelt.. Balra fordítottam a fejem és megláttam Stefant. STEFANT!! Stefan.. nem ő nem.. ő nincs itt.. nem.. de.. de nem.. de hát itt van.. de nem, mert azt mondta majd csak pár nap múlva.. de ő, ő.. vagy az is lehet hogy csak egyszerűen álmodok.. Vissza dőltem az ágyra, Stefan végig figyelte mit csinálok. Felé fordultam, majd megszólaltam.
- Stefan?-a hangom csak suttogás volt, ő lágyan elmosolyodott, miközben kisöpört egy tincset az arcomból.- Milyen álom az, ahol meg sem szólalsz?
- Nem álmodsz Noah.-simított végig arcomon, amitől úgy éreztem, a vérem százszorta gyorsabban száguld az ereimben. Kinyújtottam a kezem és könnyedén végigsimítottam tökéletes bőrén.
- És ez mennyire biztos?-néztem rá kérdőn, mire féloldalasan elmosolyodott. Szóval akkor tényleg nem álmodok.. - Meddig aludtam?
- Két teljes napig, már azt hittem valami baj van veled..-viccelődött a végén. Két napot átaludtam? Te jó ég!
- Hol vagyok?-tettem fel a következő kérdést.
- A Salvatore vendégházban. -válaszolt könnyedén; furán nézhettem rá, mert ismét megszólalt.- Nem hiszem, hogy a szüleid örültek volna neki, ha hazafuvarozom a részeg lányukat.
- Nem voltam részeg csak..-kezdtem magyarázkodni, de eszembe jutott valami fontos.- Tyler leitatott és rám mászott.. aztán valaki megmentett.. és te hoztál haza.. -egy mosoly jelent meg az arcán, mikor azt mondtam "haza"- Tudod lehet, hogy kicsit hülye kérdés lesz, de mi történt az után, hogy elájultam?- az arca kissé megváltozott.
- Elhoztalak ide, hogy kipihend magadat.
- Te voltál az, aki..
- Igen..-suttogta. A szemeim kikerekedtek. Stefan egyszerűen egy fához vágta Tylert..-gondoltam rémülten, de ezt a gondolatot elnyomta egy másik, amelyik folyamatosan azt kiabálta: STEFAN VISSZAJÖTT!!!
- Mégis hogyan?-kérdeztem. Szemeit lesütötte, nyilvánvalóan azon gondolkodott, hogy mondja meg nekem. - Miről van szó?-emeltem fel fejét, hogy szemünk egy vonalban legyen. Szemében szomorúságot, félelmet és még valamit láttam..
- Ezt nem mondhatom el Noah.. nem lehet..-suttogta. Közelebb húzódtam hozzá.
- Kérlek Stefan..-suttogtam; rám nézett, majd ismét megérintette az arcomat. - Elég nekem az, hogy a szüleim titkolóznak előttem, legalább te ne tedd. Kérlek mond meg.-néztem rá kérlelő szemekkel.
- Noah..-kezdett bele a tiltakozásba, de én nem hagytam neki.
- Kérlek.-sóhajtott egyet, én pedig ebből tudtam, hogy győztem.
- Jó.-mondta, miközben felállt, majd felsegített az ágyról. De ahogy felálltam, megszédültem és el is estem volna, ha nem kap el. - Jól vagy?-kérdezte, a hangja teli volt féltéssel.
- Igen, persze, csak egy kicsit megszédültem és nagyon fáj a fejem..-mondtam miközben az említett testrészemet fogtam.
- Hozok egy aszpirint.-mondta és már el is tűnt. Néhány röpke pillanat múlva azonban megjelent kezében egy pohár vízzel és egy darab aszpirinnel. Átnyújtotta nekem, én pedig azonnal bevettem és ittam rá egy korty vizet.
- Köszi.-mondtam egy mosoly kíséretében. A kezét felém nyújtotta, én megfogtam és elindultunk, de valahogy rögtön a második lépés után meginogtam. Stefan rám nézett, majd egyszerűen a karjaiba vett és így sétált le velem a lépcsőn. Folyamatosan rettegtem, hisz mi van, ha mind ketten leesünk? Te jó ég! De nem tiltakoztam az ellen, hogy levigyen, hisz az biztos, hogy más különben legurultam volna a lépcsőn.. Mikor leértünk, letett a bőrkanapéra, majd a kandallóhoz sétált és ott egy dobozból előhalászott egy kis áttetsző tasakot, amiben egy számomra ismerős növény volt.
- Ilyen növényt már láttam.-mondtam, mikor mellém ült. Stefan gondosan ügyelt arra, hogy ne érjen a növényhez.
- Sejtettem. Ezért kellett elmennem. Ezt a növényt úgy hívják, hogy vasfű.. más néven verbéna..-magyarázta.
- Ez egyfajta gyógynövény nem? Mármint, anyu minden reggel ilyen teát főz és azt mondja folyamatosan, hogy igyam meg, mert jót tesz  a szervezetemnek. Ó és van ilyen növény az egyik nyakláncomban is, ami.. ami otthon van.-mondtam, mert eszembe jutott, hogy Eve azt mondta vegyem le, mert az nem megy a ruháimhoz.. Tényleg vele mi van?
- Nem igazán..-mondta Stefan, ezzel elérte, hogy ismét csak rá figyeljek.- A verbéna arra szolgál, hogy a vámpírok ne tudják irányítani az embereket. Legyengíti őket. Mi jut eszedbe, ha azt mondom: 1864 Mystic Falls?
- Vámpírok, vérfarkasok.. a város alapítása..-soroltam, ami hirtelen eszembe jutott; Stefan arca rezzenéstelen lett a továbbiakban; fura, hogy a "vámpírok" volt az első. Kérdéses, hogy egyáltalán lélegzett-e..- Várjunk csak.. te azt mondtad Tyler-re, hogy "kutya", ezek szerint te hiszel a legendákban?-ajka keserű mosolyra húzódott.
- Hiszek, mivel én is a része vagyok.-mondta és arra várt, hogy rájöjjek miről is beszél. Szóval akkor gondolkodjunk egy kicsit.. 1864? Volt egy testvérpár, akiket megjegyeztem magamnak. Jó testvérek voltak, míg egy lány ketté nem választotta őket. Onnantól kezdve már nem tudták hol a határ és szerelmükért cserébe képesek lettek volna megölni egymást. És így is lett. Mind a ketten meghaltak, de a lány holt teste máig nem került elő.. a fiúké pedig eltűnt. Nagyon szép történet, de sajnos tragikus véget ér.. épp mint a Rómeó és Júlia. Basszus.. miért mindig itt lyukadok ki? Ó.. de nem is ez a lényeg.. hanem a testvérpár neve.. azt hiszem a családnevük Salvatore volt. Azt hiszem a nevüket is olvastam a város alapításáról szóló papírok közt, még régebben. Szorgosan kutattam agyamban az információ után. Mikor ráakadtam, levegőt is alig mertem venni. A testvéreket úgy hívták.. Stefan és Damon..
- Ugyan az a nevetek, a testvéreddel, mint egy másik testvérpárnak a családi történetetekből.-mondtam hirtelen.
- Az nem egy másik testvérpár. Mi.. mi ugyan az a testvérpár vagyunk.
- Nem.. az nem lehet. Hiszen akkor már..-fejben gyorsan kiszámoltam: 165, nem.. nem lehet ennyi idős..
- Százhatvanöt éves lennék? Annyi vagyok.-mondta. Nem ez kizárt.. mégis annyi minden egybe vág azzal, hogy ő.. nem nem lehet.. ő nem lehet.. vámpír.. nem Ő NEM LEHET AZ! Lehetetlen.. vámpírok nincsenek.. mégis Eve véres párnája.. Stefan ereje.. Chris pedig végig óvni akart tőle és a testvérétől.
- Akkor te..-suttogtam, a hangom néhol elcsuklott.- Te.. te egy..-nem bírtam rávenni magam, hogy kimondjam. Gyomrom görcsbe rándult, a félelemtől minden porcikám remegett.
- Mond ki Noah. Hallani akarom.-mondta nagyon halkan.
- Vámpír vagy.-mondtam ki végül, ő pedig bólintott, igazat adva nekem. Ha lehet, akkor még jobban féltem; mikor meg akart érinteni hátrébb húzódtam. Láttam rajta, mennyire fáj ez neki. Szenvedett és én ezt nem akartam. Lelkem egyik fele őt vigasztalta volna, míg a másik fele már egy másik háztömb felé szaladt volna. Így inkább ott maradtam vele. Ahogy teltek az órák, szép lassan megbarátkoztam a gondolattal, hogy Stefan egy vámpír. Közelebb húzódtam hozzá és megérintettem a kezét. Ő felnézett rám, láttam rajta, mennyire csodálkozik.
- Nem érdekel mi vagy.-mondtam, ki amit már az első pillanatban eldöntöttem.
- Pedig kellene, hogy érdekeljen.-a hangjában temérdek fájdalom volt - És tudod mivel táplálkozunk?-bólintottam.
- Vérrel.-suttogtam szinte némán, de meghallotta. - De ez engem nem érdekel..-mondtam volna tovább, de ismét közbe szólt.
- Gyilkos vagyok. És öltem már embert is.-mondta. Miért akarja annyira, hogy rettegjek tőle? Elég; nem hallgatom ezt tovább!-döntöttem el, majd szenvedéjesen megcsókoltam. Először meglepődött, majd visszacsókolt. Ebben a csókban több volt mint eddig bármelyikben.. ezzel a csókkal elmondtuk egymásnak mit érzünk valójában. Stefan közelebb húzott magához, majd gyengéden lefektetett a kanapéra. Gondosan ügyeltünk rá, hogy csókunk sehol se szakadjon meg. Végigsimítottam tökéletes felsőtestén, ő pedig megszakította a csókcsatánkat, csak egy röpke pillanatra, míg megszabadult a felsőmtől. Mikor már nem kaptunk elég levegőt, ajkaink elváltak egymástól. Ekkor Stefan a felsőtestemet borította be apró csókokkal.
- Stefan..-suttogtam vágyakozón, ő pedig ismét megcsókolt. Közben valahogy lekerült róla a póló, de nem tudom, hogy mikor vagy hogyan történhetett. Már csak azt vettem észre, hogy mesztelen felsőtestét simítom végig. Pár pillanat múlva, egy arrogáns hang vetett véget ennek az egésznek.
- No csak.. úgy látom a szerelmesek egymásra találtak.-mondta Damon. Stefan leszállt rólam, majd átnyújtotta a pólómat és gyorsan belebújtam.- Pedig miattam igazán nem kellett volna abbahagynotok. -arcán egy kaján mosly ült, majd odasétált az italpulthoz és töltött magának egy kis whiskyt. Iszik.. mindig csak iszik..
- Mond csak Damon, te állandóan iszol?-kéredztem nem igazán kedvesen, holott mivel vámpír, így talán kedvesebbnek kéne lennem hozzá..
- Nem Noah, nem. De mond csak, neked még nem tanította meg senki, hogy ne kérdezősködj annyit?-fordult felém, láttam az arcán hogy dühös.
- De; de nem engedem, hogy dróton rángassanak..-mondtam, majd eszembe jutott barátnőm- úgy mint ahogy az te tetted Eve-vel!- a kijelentésemre felkapta a fejét, majd azonnal előttem termett.
- Damon!-mondta Setfan, majd előttem termett és egy egyszerű mozdulattal arrébb dobta a bátyját. Mikor rá néztem az arca teljesen átalakult.. a szemei vérvörösek voltak és alatta a kék erek domborodtak ki. A szemfogai is megnyúltak. Így már tényleg olyan volt, mint egy vámpír.-gondoltam és minden sejtésem szerint Stefan is ugyan így néz most ki. Damon arcvonásai visszaváltoztak, Stefan pedig kissé lenyugodott.
- Nem ijedtél meg eléggé Noah.. csak nem megtudtad az igazságot? Hogy-hogy nem szaladtál már el?-lépett egyre közelebb hozzánk.
- Nem érdekel, hogy Stefan mi.-mondtam, egyenesen Damon szemébe nézve.
- Engem pedig nem érdekel kije vagy az öcsémnek, bármikor kettétéphetlek.-jegyezte meg gúnyosan.
- Damon!-Stefan hangja egyre fenyegetőbb volt.
- Nyugalom kisöcsém, csak vicceltem.- mosolyodott el, olyan rossz fiúsan. - Ha Noaht bántanám, azzal a tanács haragra gerjedne és onnantól viszlát Mystic Falls.
- A.. a tanács?-néztem kérdőn, mire Stefan megfordult és válaszolt nekem.
- Az egészet a vámpírok ellen hozták létre. Ők végig tudtak mindenről.-mondta. Nem hiszem el, hogy a szüleim is tudták.. mindenki tudta.. akkor bizonyára Chris is.. és Tyler is.. ő Lockwood.
- Tyler vérfarkas?-kérdeztem, a hangomból kihallatszott, hogy félek.
- Milyen okos kislány.-gúnyolódott Damon.- Igazán gondolkozhattál volna rajta, mielőtt egy olyan buliba mész, ahol a kedves exed egy vérfarkas és vélhetően le akar itatni.- rohadtul fájt, amit mondott, de teljes mértékben jogos volt.
- Mi van Eve-vel?-tetem fel azonnal a kérdést, amire már hosszú ideje próbálok rá jönni. A szobában hirtelen néma csend lett, amit csak a szívdobbanásaim zaja tört meg. Végül Stefan megszólalt..

5.fejezet - Buli Lockwood-éknál

Sziasztok! Itt van a fejezet!! És sajnálattal látom, hogy rohamosan csökken a kapott kommentek száma :S az elején még 8 volt, most meg örülök, ha kapok 5-öt... kérek szépen komikat, más különben Noah és Stefan bánja, aminek következtében lehet, hogy Evelyn és Damon is... szóval komikat please *.* Amúgy ez a fejezet akkor a lett!!^^ áá én imádtam megírni!! :D mondjuk az egyes szereplőket néhány helyen nem csíptem, de ez már csak ilyen. Nemsokára olvashatjátok a történetet Ev szemszögéből is, Fantám jóvoltából! :) xoxo Devonne

Nem sokkal az után, hogy elnyaltuk a fagyinkat, a városháza ajtaján kisétált Tyler Lockwood a szüleimmel együtt. Anyuék beültek a kocsijukba, észre se vettek minket. Tyler viszont kiszúrt és egy hatalmas mosollyal a képén felénk tartott. Mikor mellénk ért, a képén még mindig ott volt az a vigyor.

- Üdvüzlöm a hölgyeket.-hajolt meg előttünk.

- Mit akarsz Tyler?-kérdeztem kissé mogorván, de szerintem megérdemelte.

- Noah, Noah, Noah.. hát szabad így köszönteni egy kedves régi ismerőst?-kérdezte vigyorogva.

- Nem, de te nem vagy az. Még egyszer kérdem; mit akarsz? Talán hiányzok?-ajkam gonosz mosolya húzódott.

- Egy kicsit.. , de nem ezért jöttem. Tudod, amíg Christian távol van, én leszek melletted. Éjjel, nappal.

- Na azt már nem!-vágtam rá rögtön.

- Mi kifogásod van ellene szépségem?-lépett hozzám olyan közel, hogy a testünk összeért.

- Csak te.-mondtam, miközben ellöktem magamtól.

- Pedig a szüleid is beleegyeztek.-hirtelen felé fordultam. Hogy mit csináltak a szüleim?- Jól hallottad szépségem.- Hogy a jó büdös életbe mehettek ebbe bele; és még van képe itt tenni a szépet?Gondoltam, de eszembe jutott egy igen fontos tényező; Eve, aki eddig némán állt és nézte a jelenetet. Bocsánatkérően néztem rá, ő pedig megrázta a fejét, jelezve, hogy nincs semmi baj.

- Tyler, ő itt a barátnőm, Evelyn Drawing. Ev, ő itt az exem, Tyler Lockwood.-mutattam kettejük között oda, meg vissza. Ty kezet nyújtott, barátnőm pedig elfogadta.

- Örülök, hogy megismerhettelek.-mondta nyájasan Ty. Én eközben a szemeimet forgattam.

- Szintúgy.-mondta Eve.- Biztos, hogy Noah szülei beleegyeztek? Tekintve a közös múltatokra.

- Mivel más nem volt, így kénytelenek voltak elfogadni.-válaszolt, miközben szemével barátnőm testét szemlélte. Ez Evenek is feltűnt, ajkait gonosz mosolyra húzta.

- Bocs Tyler, de nincs szükségem elunt játékszerekre, és te határozottan az vagy.-mondta barátnőm.

- Áú-húzta el a száját az előbb említett, majd ismét rám nézett.- Mit terveztél éjszakára?-kérdezte kajánul.

- Alvást, és te nem szerepelsz a terveim, vagy az álmaim közt.-válaszoltam. Tyler a szemeit forgatta.

- Te is tudod, hogy nem így gondoltam. Mit szólnátok egy bulihoz? A szüleim ma nem lesznek otthon és áthívtam pár havert. - láttam, hogy Eve szemei azonnal felcsillantak a buli hallatán. - Gondoltam lenne kedvetek egy kis bulizáshoz. - Ev könyörgő szemekkel nézett rám; sóhajtottam. Nem hiszem el hogy tényleg ezt mondom..

- Rendben. Ott leszünk.

- Nagyszerű!-mosolyodott el, immáron sokadjára- Nyolcra legyetek nálunk. Most mennem kell, de akkor hamarosan találkozunk.-kacsintott, majd az autója felé indult.

- Eve..

- Nem halsz bele egy buliba.-vágott a szavamba és ezzel teljesen elnémított. Hirtelen megszólalt a telefonja. A kijelzőre nézett, kifújta az addig benntartott levegőt, majd beleszólt.

- Haló?-a szemei hirtelen kikerekedtek, bizonyára nem számított arra, aki felhívta- Már van programom.-mondta fél másodperc után, ismét egy kis hallgatás, majd megint megszólalt- Tyler Lockwood meghívott Noaht és engem egy buliba, oda megyünk.- az a valaki, akivel beszélt mondott valamit, mire barátnőm rám nézett, majd hozzám szólt.- Noah mit szólnál ahhoz, ha lenne egy kísérőnk?-emelte fel szép ívű szemöldökét. Néhány röpke másodpercig töprengtem ezen.

- Attól függ. Ki lenne az?-mondtam végül. Ev az ajkába harapott, majd végül kibökte.

- Damon Salvatore.

- Oh.. hát persze..-suttogtam szinte hang nélkül.- Rendben, jöjjön!-egyeztem bele mosolyogva.

- Azt monda..-fordult vissza Ev a telefonhoz.- Igen. Jó, megmondom neki. Csáó Damon.-ezután eltette a mobilját és ismét rám nézett.- Azt monda, hogy nyolc körül ott fog várni ránk a házunk előtt.

- Rendben. Képzelem milyen lesz majd Tyler arca, ha meglátja, kivel megyünk.-mondtam egy gonosz mosollyal.

- Aha!-mosolygott Ev is.- Gyere, ha bulizni megyünk, akkor nézzünk is ki jól!-megragadta a kezem és húzni kezdett hazáig. Innen már nem volt olyan messze, csak egy kicsit.

- Gyalog akarsz hazáig menni?-néztem rá kérdőn.

- Őő.. nem.-mondta, miközben az utat fürkészte, majd arcán megjelent egy hamisítatlan mosoly.-Van, aki hazavisz.- Követtem tekintetét  és már rögtön tudtam, miről is beszél. Damon leparkolt elénk azzal a szürke kocsival, amivel reggel Evt hozta.

- Hölgyeim.- küldött felénk egy igazán szexi mosolyt, amitől a lábaim megremegtek és Ev is hasonlóképp volt. Komolyan; muszáj a Salvatore testvéreknek ennyire lehengerlően jóképűnek lennie? Ev beült Damon mellé, majd megcsókolta, eközben én kelletlenül elfordítottam a fejem. Semmi kedvem a romantikázásukat látni, miközben a szerelmi életem romokban. Bemásztam a hátsó ülésre, majd elindultunk a házunkhoz. Mikor megérkeztünk, kiszálltunk majd Damon ismét megszólalt.

- Akkor legyetek kész...

- Nyolcra, tudjuk Damon.-vágtam a szavába, mire csak elmosolyodott, majd elhajtott. Bementünk a Drawing rezidenciára. A ház még mindig olyan szép volt, mint legutóbb.. Ev szobája az emeleten volt, mint minden szoba általában ezekben az Amerikai filmekben.. Amikor azonban beléptem igazán furcsa látvány tárult a szemem elé. A szobája egy hatalmas romhalmaz volt, a cuccainak egy része a földön hevert, az egyik párnája szét volt tépve a másikon pedig egy vörös folt volt.

- Vér.-mondtam ki az első szót, ami eszembe jutott.- Te jó ég! Ev mi a fene folyt itt?-kérdeztem kissé kétségbeesve.

- Semmi.-válaszolta, de a szemét le nem vette a véres párnáról. Megvonta a vállát, majd rám nézett. Teljesen megrendített, amit a szemében láttam, szín tiszta kétségbeesés, jó sok félelemmel keverve.

- Damon tette?-tettem fel az újabb kérdést.

- Nem.. nem tudom.-suttogta maga elé bámulva.

- Mit nem akarsz elmondani nekem?

- Ha tehetném elmondanám... de nem lehet.. -suttogta, majd megragadta a karom és egy másik szobába ráncigált. Ez a szoba teljesen olyan volt, mintha a "Barbie szobába" csöppentem volna. Jó-jó, azért nem olyan, de az előző szobához képest erről csak a szín tiszta gyermeki ártatlanság tükröződött.

- Ez Stefanie szobája.-mondta. Ahogy jobban körülnéztem, megláttam a falon lévő posztereket.. volt ott  True Blood, Gossip Girl... és még a True Blood-os Eric képéből nagyon sok volt.. Te jó ég! Nekem ez a sok poszter már egy kicsit beteges, pedig az én szobám falán is van egypár..

- Szóval mi lett a szobáddal?-tettem fel ismét a kérdést. Nem hagyott nyugodni ez az egész..-Vagy legalább azt mond meg, hogy miért véres a párnád?!

- Jó..-fújta ki dühösen a levegőt, bizonyára idegesítette már a kérdezősködésem.- Az este vérzett az orrom, én meg későn vettem észre, így a párna csupa vér lett. Megfelel?

- Akkor miért nem dobtátok be a mosógépbe?

- Mert elfelejtettem. Na Noah hagyjuk már ezt az egészet és készüljünk a bulira.-nézett rám kérlelő szemekkel.

- Rendben. De mindenképp magyarázatot fogsz adni ezekre a fura és bizarr történésekre!-mondtam, Ev pedig bólintott. Röpke három óra leforgása alatt el is készültünk és még mindig volt negyed óránk, míg Damont vártuk. Arra az időre lementünk a konyhába. Barátnőm töltött nekem egy kis narancslevet. Bár ő inkább a wiskhyt ajánlotta, de úgy voltam vele, hogy ráér az még.. ahogy Tylert ismerem biztos megdézsmálja az apja italkészletét.. A bejárati ajtó egyszer csak kinyílt és Eve húga lépett be rajta.

- Hello Steff!-köszönt neki Ev. Az említett felénk nézett, majd valami mosolyfélével elmakogott egy sziasztok-ot.

- Szia.-köszöntem én is, majd megittam az utolsó kortyot.

- Hová készültök?-nézett ránk kérdőn.

- Oda, ahová téged nem hívtak!-mondta Ev; a csengő megszólalt és Stefanie kinyitotta.

- Ó.. őő.. hello..-makogta összevissza. Az ajtóhoz sétáltunk majd mindketten meglepődtünk, mikor megláttuk Damont.

- Hello. -köszönt egyszerűen, majd ránk nézett- Hölgyeim, indulhatunk?- Evvel szinte egyszerre bólintottunk, majd hárman, otthagyva Stefaniet, elindultunk Damon autója felé. Tudta az utat a Lockwood ház felé, így nem kellett elmagyaráznom semmit. De valami nagyon bökte a csőröm, még mindig.. Ev szobája.
- Damon, kérdezhetek valamit?-néztem rá, ő pedig egyszerűen megigazította a visszapillantó tükröt, hogy láthassa az arcom.
- Mond csak.
- Te dúltad fel annyira Ev szobáját?
- Noah!-szólt rám azonnal barátnőm. Láttam, amint Damon kissé dühösen néz rá, majd a visszapillantó tükrön keresztül a szemembe nézett.
- Miért gondolod azt, hogy én tettem?-kérdezte. Jogos.. és nagyon jó kérdés.
- Hogy honnan veszem? Azt nem tudom. Csak még midig nagyon fura ez az egész számomra. Tudod Damon, nem igazán volt oda érted a barátnőm.. és ez a hirtelen váltás. Nem stimmelnek a dolgok.
- Az emberek változnak.-kuncogott, de mi ebben a vicces? Férfiak.. ki érti őket?- Mellesleg, ha már itt járunk. Ti is gyorsan összejöttetek az öcsémmel. És még gyorsabban szétmentetek.-ez egy tízpontos találat volt a szívembe. Rohadt szemétláda! Biztos vagyok benne, hogy élvezi a fájdalmam látványát!
- Van még kérdésed, vagy elég volt ennyi?-kérdezte ajkán egy gonosz mosollyal.
- Sok is.-suttogtam. Nem bírtam volna normál hangnemben beszélni, túlságosan fájt. Ó Stefan.. miért vagy te Stefan? És miért hagytál itt? Na ez kb. olyan volt, mint egy elcsépelt Rómeó és Júlia.. Nem sokkal a mi kis beszélgetésünk után, leparkolt a hatalmas hófehér villa előtt. Kiszálltunk, majd Ev ötlete által Damon két oldalára álltunk, belekaroltunk a karjába és úgy ment az ajtóhoz, mintha 1864-et írnának. Nem tudom miért épp ezt a dátumot mondtam, csak úgy reflexből jött az egész.. de ez is fura.. volt valami akkor.. mármint itt Mystic Fallsban, csak nem igazán tudom hogy mi, amikor a város történetéről tanultunk csak azt jegyeztem meg, hogy Tyler és az én családom az alapító családok tagja volt. A Lockwood família pedig nem díjazta azt, hogy a mi családunkról lett elnevezve a város... s a többi, s a többi.. bla bla bla.. nekem csak ennyi maradt meg, jaj meg azok a fura legendák..  azok érdekesek voltak.. azok szerint Tyler vérfarkas.. és folyamatosan ezzel cukkoltuk. De voltak mások is.. volt egy legenda a vámpírokról, amolyan Anne Rice félékről, akik nem csillogtak a napon és nem szeretek bele az emberekbe, számukra mi emberek, csak egyszerű élelem voltunk. Az ajtóban Ty állt, és a vigyora azonnal lehullt a képéről, amint meglátta kísérőnket.
- Salvatore.-morogta Tyler.
- Lockwood.-Damon nagyon pimaszul mosolygott Tyler-re, csodálkozom, hogy még nem sózott oda neki egyet. Mert Tyler nem igazán tartozott a hidegvérűk közé.
- Gyertek csak be.-mondta, majd mikor beléptünk, engem kiragadott Damon karjai közül.-Ki mondta, hogy ő is jöhet?-szemében lángolt a harag.
- Azt mondtad, bárkit hívhatunk, hát hívtunk.-vontam meg a vállam.
- Bárkit, kivéve őt.. mindegy, szórakozzunk!-mondta már vidámabban. Tekintetem a parketten táncolók felé villant, ahol ott voltak páran a suliból. A legtöbbjük Tyler baráti köréhez tartoztak. Vickie is ott volt, ő Jeremy-vel táncolt.. Ev pedig a bárpultnál iszogatott Damon-nel.. talán wiskhyt, úgy tudom hogy azt mind ketten szeretik és az ital színe is arról árulkodik.. Jellemző isznak... engem meg itt hagynak a szarban Tylerrel.
- Kérsz valamit inni?-kérdezte.
- Hogy leitass, aztán meg kitudja mit művelj velem részegen?-néztem rá kérdőn.
- Pontosan.-mosolyodott el- Látom már ismersz.
- Szívecském téged nem nehéz kiismerni.-küldtem felé egy gúnyos mosolyt.
- Vagy megiszol velem valamit, vagy táncolunk, válasz.-mondta néhány röpke másodperc elteltével. A lejátszóban épp Dan Balan-tól a  Chica Bomb szólt, kedvem épp nem volt arra, hogy rázzam magam a zene ritmusára, így a bárpulthoz sétáltam. Addigra Ev és Damon már táncolni mentek. Leültem az egyik székre és néztem az embereket, míg Tyler kért nekem inni valamit, majd odanyújtotta nekem. Valamilyen koktél lehetett, mármint a pohár méretéből és a sok színűségéből ítélve. Mikor megkóstoltam, azonnal éreztem benne az alkoholt és valahogy azonnal a fejembe szált az egész. Ez az ital iszonyat ütős. Miután megittam, Tyler még egyet kért nekem, de ő bezzeg nem ivott semmit.. persze jellemző.. leitat.
- Ty, mi lenne, haa itt hagynánk ezt a sok embert és kimennénk egy kicsit a kertbe?-kérdeztem flörtölő stílusban. Na, ne már, hogy két pohár koktéltól teljesen lekurvuljak!
- Rendben cicus, ahogy akarod.-mormolta Tyler a fülembe. Egyik kezét a derekamra csúsztatta. Ha nem lenne teli a fejem ennyi piával, akkor tuti rég felpofoztam volna, de jelen pillanatban az alkohol átvette az irányítást az elmém felett. Ó, pedig hányszor fogadtam meg, hogy sohasem engedem Tylernek, hogy leitasson.. és tessék.. valahogy mindig ide lyukadunk ki. Basszus! Kifelé menet még láttam Damon kíváncsi tekintetét, szemét le nem véve Tyler kezéről, ami a derekamon pihent. Odakint Ty leültetett az egyik padféleségre, oda, ahová már nem igazán jutott el a fény. Borsódzott a hátam ettől az egésztől. Nem akartam itt lenni. Pláne nem vele.. Stefant akarom! STEFANT!!! Miért nem szaladtam a kocsija után? Mondjuk mert teljesen hülyének néztek volna.. De akkor is!! Ha nem hagyom elmenni, akkor most itt lenne velem. Ó istenem, olyan szívesen lennék vele kettesben, idekint a sötétben.. hmm.. szép kis álmok.. Stefan!! De persze az álmok nem mindig válnak valóra.. és most Stefan helyett Tyler ül mellettem. Végig simított az arcomon, amitől hányingerem lett. Persze foghatnám az italra is, de miért is tenném? Közelebb húzott maghoz, meg akart csókolni. Egy nagyon gyors mozdulattal kimásztam az öleléséből és a legközelebbi fához hátráltam. Ő villámgyorsan felállt és előttem termett, majd a fának nyomott és kényszerített arra, hogy felé forduljak.
- Száj le rólam!-suttogtam dühösen. Nem tudom miért, de elment a hangom.. lehetséges, hogy a félelemtől. Itt vagyok egyedül egy erdőszerű helyen, kiszolgáltatva Tylernek. Annyira hülye vagyok, hogy az már fáj. Hogy mehettem ebbe bele? Miért nem ülök most egyszerűen otthon a fenekemen? Hiába próbáltam lelökni magamról, egyszerűen erősebb volt nálam. Nem hiszem el.. Ez életem legszörnyűbb napja!
- Enged el Noaht!-mondta valaki Tyler háta mögött.A hangja kicsit olyan volt, mintha morgott volna, minden esetre én örültem, hogy elterelte Tyler figyelmét.
- Mit keresel itt?-kérdezte Tyler, szintén morogva.
- Csak szétverek egy kutyát.-láttam amint, az árnyékba burkolózott alak kivillantja hófehér, élesnek tűnő fogait. A hangja ismerős volt, de az ital miatt már lassan azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
- Álmodban talán, de nem itt!-morogta Ty, majd nekiesett a rejtélyes segítőmnek. Hihetetlenül gyorsan mozogtak mind a ketten. Teljesen lehetetlen, hogy így mozogjon két ember. Ez abszurd! Nem.. ilyen nincsen! A következő pillanatban, valami nagy repült a mellettem lévő fának.
- Úristen!-kiáltottam rémültem. Miközben arrébb botladoztam, megláttam Tyler arcát, valami nedves folyt végig rajta. - Te jó ég..-suttogtam rémülten, mikor aztán el akartam futni, egyszerűen összeestem. Az elmém ezt már nem bírta.. túl sok ez az egész együtt azzal a sok alkohollal, amit Tyler kevertetett nekem.. Az egyetlen dolog ami igazán érdekelt, az az a személy volt, aki megmentett Tylertől.. Mindenképp rájövök, hogy ki volt az.. mármint ha egyszer felébredek ebből a fura állapotból.

4.fejezet - A világ a fejetetejére állt

Sziasztok! Itt van a fejezet másik szemszögből! Lehetséges, hogy nem  igazán fogtok szeretni a  miatt ami benne van, de még talán eltudom viselni. Kérem a komikat! És akkor ígérem gyorsan kapjátok az ötödik fejezetet! ;) Az én fejezetem Fantám helyett is hosszú és az övé csak azért lett rövid, mert én folyton zaklattam :D és azt megjegyezném, hogy nem sziporkázok, hanem csendben gyilkolok, aminek ti lehet hogy nem örültök, de majd a későbbiekben fogtok! ;D

xoxo Devonne

Ha a szemeivel tudna ölni az ember, akkor Chris már rég kinyírta volna Stefant.
- Azt hiszem én most megyek.-mondta Stefan, a hangja olyan volt mint  a jég.
- Jól teszed Salvatore.-vetette oda Chris. Mi a franc van már megint itt?
- Holnap találkozunk?-kérdeztem Stefanra nézve.
- Biztosan!-küldött felém egy mosolyt.
- Álmodban.-mondta Chris; Stefan úgy nézett rá, hogy attól még én is megijedtem. Most valahogy úgy tűnt, még Damonnél is ijesztőbb.- Nem tudsz megijeszteni. Találkoztam már nálad veszélyesebb teremtménnyel is.
- Lehet, hogy egyszer még visszasírod.-mondta Stefan, megszorította a kezem, ami addig szorosan az övéhez volt kulcsolva, én pedig rámosolyogtam.
- Ebből elég volt!-mondta Chris.- Hord el innen magad, míg szépen mondom!
- Chris, nem beszélhetsz így vele, érteted? Stefan az én vendégem, ahogy te is csak egy vendég vagy.-mondtam mert már elegem volt a hallgatásból.
- Én nem vendég vagyok Noah.. Azért vagyok itt, mert ez a dolgom. A szüleid arra kértek, hogy vigyázzak rád nem de? Most is épp ezt teszem.-mondta Chris a hangjából szinte teljesen kiment az élet.
- Miről beszélsz?-követeltem- Mi ez az egész?
- Christian úgy gondolja, hogy veszélyes vagyok rád nézve.-magyarázta Stefan.
- Joggal.-morogta az orra alatt az előbb említett.
- Veszélyes? Miért is?-néztem kérdőn a fiúkra, de egyikőjük sem adott választ.
- Nekem mennem kell.-mondta hirtelen Stefan; megszorította a kezem, majd elengedte. A szívem máris sajgott a gondolattól, hogy nem láthatom egy darabig. Miután elment, Chris beráncigált a házba. Most komolyan mi a francért kell ráncigálnia? Van lábam és tudok járni egyedül is! Egyenesen a nappaliig ráncigált, ott meg leültetett a kanapéra. Miközben magamban morgolódtam, ő épp összeszedte a gondolatait; valami nagyon fontosat akarhat mondani.
- Noah..-kezdtett bele.
- Igen?
- Lehet hogy nem fog tetszeni amit mondok, sőt biztos vagyok benne, de legalább hallgass végig.-kért, bólintottam, ő pedig folytatta- Nem vagy biztonságban a Salvatore testvérek közelében, ezért nem szeretném ha velük mászkálnál. Azt nem mondhatom el hogy miért, csak ígérd meg, hogy nem találkozol többé egyikőjükkel sem.
- Tudod, hogy nem fogom megígérni.
- Igen -sóhajtotta- de én már most figyelmeztetlek, hogy ebből előbb vagy utóbb baj lesz. A szüleid nem hiába küldtek a nyakadra. Most meg ez az egész.. Noah ez a fiú anélkül is nagy veszélyt jelent rád, hogy randiznál vele!
- Féltékeny vagy rá?-kérdeztem hirtelen.
- Mi?-nézett rám értetlenül.
- Csak válaszolj.-felálltam, hogy a szemébe nézzek. Tudni akartam hogy miért mondja azt amit. A bejárati ajtó kinyílt és a szüleim beléptek rajta.
- Jó estét.-fordult feléjük Chris és mintha kissé megkönnyebbült volna.
- Szerbusz Christian, Noah!-köszönt anyám mosolyogva. Na nem, azt már nem! Tudni akarom mi jár Chris fejében!
- Sziasztok!-köszöntem, miközben folyamatosan szemmel tartottam a mellettem álló fiút.- Gyere -ragadtam meg a csuklóját és az emelet felé húztam- Mi most felmegyünk.-kiabáltam a konyha felé miközben Christ húztam magam után.
- De Noah..-próbált ellenkezni az előbb említett.
- A-a most szépen velem jössz! -mikor aztán végre feltudtam rángatni bementünk a szobámba, becsuktam az ajtót, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.- Válaszolnál végre a kérdésemre?
- A fenébe is Noah! -kezdett bele végül- Igenis féltékeny vagyok rá! -kelt ki hirtelen magából. - Lassan tizenkilenc éve ismerjük egymást, ez időben egyfolytában együtt voltunk és ez a gyerek egyik pillanatról a másikra megszerez magának... De mindegy.
- Nem mindegy és ezt te is tudod!
- Tudom, nem úgy értem. Most mennem kell. Össze kell pakolnom néhány holmit.-mondta fáradtan.
- Mi? Miért?-néztem rá értetlenül.
- Egy időre elutazok. Holnap délután indul a gép és még időben kész akarok lenni mindennel.
- És ezt mikor akartad közölni?-kérdeztem felháborodva. Mi az hogy nem szól róla? Jó, nem tartozik magyarázattal, de hát akkor is.
- Épp mi előtt megzavartalak volna titeket. De hagyjuk, nekem mennem kell. Holnap találkozunk. Vagy nem.-mondta, majd egyszerűen kisétált a szobából. Most meg mi van? Gondoltam, majd az ajtóhoz rohantam, hogy utána szóljak vagy legalább megállítsam, de mikor leértem a lépcsőn ő már rég elment. Mi van ha már nem találkozunk? Nem akarok így elválni tőle, ha már el kell mennie egy időre, akkor ne így váljunk el.. Holnap beszélnem kell vele, mindenképp. Döntöttem el végül; majd leültem a konyhaasztalhoz vacsorázni de valahogy semmi kedvem nem volt az ételhez. Túl sok minden kavargott bennem. Inkább lefeküdtem aludni. Másnap reggel kialvatlanul ébredtem. Egy igazán különös álmom volt és ami még furább hogy minden olyan volt, mintha tényleg megtörtént volna. Ott volt Stefan és Elena, de Elenából kettő is volt.. valamint ott volt Damon és Evelyn is. Volt ott valami nagyon gonosz is, amitől mindenki tartott, de mielőtt megtudtam volna mi is az, az álmomnak véget vetett az ébresztő óra. Jellemző hogy ez is akkor csörög, amikor megtudnám mi volt az! Elmentem a fürdőbe letusolni, meg a többi reggeli teendőmet elintézni. Miután végeztem visszamentem a szobámba. Kinéztem az ablakomon; odakint hét-ágra sütött a nap és az emberek eléggé lengén voltak öltözve. A szekrényemből kikerestem egy rövidnadrágot és egy egyszerű hófehér pólót, amiből kilátszott a vállam. Gyorsan felkaptam a tornacipőm és a táskám, majd rohantam is le, mert kissé késésben voltam. Anyuék szokás szerint nem voltak itthon, az asztalon egy papír volt, rajta a nevemmel. Kinyitottam és elolvastam mi áll benne.

"Nagyon sajnáljuk ezt az egészet, de el kellett menünk. A reggelid ott van a pulton. Christian ma nem tud elvinni. És ha hazaértünk apáddal, akkor mindenképp meg kell beszélnünk ezt az igazgatói iroda dolgot! Vigyázz magadra! Apa és anya. "

Na, ez szép se puszi se pá és itt hagynak egy nyamvadt levéllel, ez jellemző rájuk! Chrisszel beszélni akartam, de így majd legfeljebb majd a suliban. Mivel nem volt kedvem átbaktatni Evelynékhez, azért hogy Ev megszánjon és elvigyen, inkább elindultam gyalog. Annyira nem volt messze.. jó mondjuk egy kicsit, de nem nagyon. Már egy jó ideje sétáltam és úgy az út negyedét tettem meg, mikor megállt mellettem egy fekete BMW. Azonnal felismertem. A kocsi sofőrje lehúzta az ablakot én meg beszóltam rajta.
- Mizujs Stefan?-kérdeztem mosolyogva.
- Elvigyelek?-azzal az édes mosolyával kérdezte, amitől majdnem elolvadtam. Bólintottam és máris a kocsiban ültem. Kezével végig simított arcomon, amitől bizsergés járta át testem. Átkaroltam nyakát, közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Néhány pillanat múlva levegőért kapkodva váltunk el egymástól.
- Ó, tényleg.. amúgy szia!
- Neked is szia!-nevetett, majd elindultunk a suliba. Ott már Chris várt rám. Odamentem hozzá és megbeszéltük a dolgokat. Tényleg nem akartam úgy elválni, ahogy tegnap, és ezért ez most jó volt. Visszamentem Stefanhoz és ismét teljesen hétköznapi dolgokról beszéltünk. Nem tudom, de vele valahogy minden sokkal érdekesebb, mint amúgy. Az iskola parkolójába behajtott egy szürke kocsi, ami nem igazán volt számomra ismerős, de mikor megláttam kik ülnek benne, csak néztem. Nem lehet, hogy tényleg ők azok.. Ez teljesen lehetetlen! Eve tegnap még azt írta SMS-ben, hogy Damon egy bunkó, most meg ott ül a kocsijában? Mikor Damon leparkol Ev odahajolt hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. Mi a jó büdös franc történt, amiről én nem tudok? Kérdeztem magamtól mérgesen. Ez egyszerűen nem illik össze azzal, amit Ev írt! A fiú mondott neki valamit, amire barátnőm bólintott, majd hozzánk sétált.
- Ez meg mi a fene volt?!-kérdeztem. Stefan a nyakán lévő sálat nézte. Tényleg miért is van rajta sál? Meglehet sülni, ő meg sálban mászkál?
- Csak elköszöntem Damontől.-mondta egyszerűen.
- Nem így értem és ezt szerintem nagyon jól tudod Ev! Tegnap még azt írtad SMS-ben hogy ez az alak egy bunkó, most meg.. mi is történt pontosan kettőtök között?-kérdeztem mert ez így nem stimmelt.
- Tegnap este nagyon jól éreztem magam Damonnal.-mondta Eve valami fura monoton hangon.
- Miért van sál a nyakadon?-váltott azonnal témát Stefan.
- Mert.. mert kell.-válaszolt barátnőm kissé bizonytalanul.
- Ilyen melegben?-néztem rá kérdőn.
- Igen.-válaszolt egyszerűen. Mi lett Evvel? Nem ilyen lány.. és biztos vagyok benne, nem olyan hülye hogy egy ilyen meleg nyári napon sálat vegyen fel. Stefan szó nélkül odasétált Chrishez és mondott neki valamit. Chris bólintott majd a kocsijához ment és elhajtott vele. Mikor visszafordultam Eve már sehol sem volt. Mi ütött ebbe a lányba? Stefan kérdőn nézett rám én meg egyszerűen vállat vontam. Fogalmam sincs, mi lehet ez az egész. Hirtelen a semmiből előttem termett Elena, egy szőke hajú lány társaságában.
- Szerbusz Stefan, Noah.-köszönt Elena, meglepődtem azon hogy egyáltalán még tudja a nevemet.- Látom máris tovább léptél rajtam.-nézett Stefan kezére, ami a derekamon pihent.
- Hogy kerülsz ide?-kérdezte Stefan az arcán harag, értetlenség és féltés látszott.
- Ő itt Bailey Fox. Ő engedett ki és hozott nekem inni, ami már igazán rám fért, így erőm teljében vagyok.-kacsintott a lány Stefanra. Miről hablatyol itt össze vissza? Ivott és erős lett?- Tudod Noah, -fordult most felém- Stefan az enyém és nem osztozom rajta senkivel se, ezt jegyezd meg.-mosolygott ördögien- De játszadozhatunk is.. mit szólsz?-egészen közel hajolt hozzám- A vesztes meghal.-Stefan gyorsan hátrébb húzott és maga mögé állított.
- Elena, nem hagyom, hogy bántsd Noaht!-mondta.
- Ó, milyen kis cuki. Szinte meg kell zabálni; nem igaz Noah?-bazsalyogta Elena. Szándékosan hergel.
- Elena.-szólalt meg a szőke hajú lány, akarom mondani Bailey.
- Ja, persze. Nekünk mennünk kell. További jó szórakozást.-elindultak, de Elena visszafordult.- Nagyon vigyáz éjszaka Noah, nem tudni mi rejtőzik odakint.-ismételten egy ördögi mosolyt küldött felém.
- Ezt vehetem fenyegetésnek?-kérdeztem.
- Hmm.. Igen.-válaszolt, de még mielőtt elfordult dobott egy csókot Stefan felé. Ránéztem, aztán mikor visszafordultam a két lánynak nyoma veszett.
- Mi a fene volt ez már megint?-néztem kérdőn a mellettem álló fiúra. Stefan egy maszk alá rejtette minden érzését és üres, érzelem mentes tekintettel nézett le rám.
- Noah, nem akarom, hogy bajod essen -mondta fakó hangon.- ezért most elmegyek egy időre.
- Hogy mi van?-néztem rá csodálkozva, nem lehet hogy tényleg ezt mondta. Már is itt hagy?
- Elmegyek egy időre.-ismételte magát.
- Nem; nem mehetsz el! Stefan..-néztem rá könyörgően, és éreztem, amint egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Stefan letörölte a könnycseppet.
- Muszáj..-suttogta.- De amilyen hamar tudok, visszajövök.-egy puszit nyomott az arcomra és elindult vissza a kocsijához. Nem tudom elhinni, egyszerűen itt hagy?
- Stefan..-suttogtam könnyes tekintettel felé. Talán meghallotta, bár ennek az esélye igen kicsi, tekintve a köztünk lévő négy méter távolságot. Visszanézett rám, a tekintetében hirtelen temérdek szomorúságot láttam, de aztán ismét felvette azt az érzelem nélküli maszkot. Beszállt a kocsijába és elhajtott vele. Gondolom most mindenki engem néz. A lányt, akit csak úgy, egyik napról a másikra itt hagyott a barátja. Legszívesebb meghúznám magam egy sötét sarokban, hogy elrejtőzzek előlük, míg más látványosságot nem találnak maguknak. Valaki megérintette a vállamat, megfordultam és megláttam barátnőmet, arcán egy szomorú mosollyal.
- Sajnálom Noah.-mondta. Próbáltam viszonozni a mosolyát, de valahogy nem ment. Szinte életkedvem sem volt. Túlságosan is fájt. Nem az, hogy itt hagyott, mert azt még valahogy túléltem volna; hanem az, hogy így hagyott itt!- Van egy ötletem arra, hogy mi dobna fel!-mondta egy boldog mosollyal. Megragadta a karomat és húzni kezdett a központ felé.

- Hová megyünk?-meglepődtem, mivel a hangom nagyon rekedt volt, először azt hittem nem is én mondtam.

- Fagyizni.-válaszolta vidáman és tovább vonszolt. Miért is vonszol engem mindenki?

- Miért?

- Mert az egy vidám hely és neked most szükséged van egy kis boldogságra!-kacsintott rám. Sóhajtottam, de aztán hagytam, had vonszoljon. A fagyizó a könyvtár és a városháza között volt és pechemre a Tanács gyűléseket a városházán tartják. Ha a szüleim észrevesznek, akkor nekem lőttek. Ev vett nekem egy zöld alma, magának pedig egy málna ízű fagyit. Elsétáltunk a parkba, ahol leültünk egy padra és ott beszélgettünk. Nem volt különösebb téma, csak az ami épp eszünkbe jutott és ha nem is volt ilyen, akkor pedig csendben ültünk. Kétféle csend létezik. Van az, ami nagyon nyomasztó és van ez, ami alatt szavak nélkül is tudunk kommunikálni.
- Tényleg, hová tűntél?-kérdeztem, a hangom már csaknem úgy hangzott, mint mikor minden rendben van.
- A húgom, Stefanie összeveszett egy lánnyal, akit Vickinek hívnak. Azt hiszem egy Jeremy Gilbert nevű srácon. Ő a királylány testvére?-kérdezte.
- Igen, az öccse.-mondtam nevetve. Királylány.. De ez eszembe juttat, ami reggel történt.- Beszéltem vele.
- Kivel? A királylánnyal?-bólintottam-Mit?
- Egyik pillanatról a másikra megjelent és azt mondta Stefan.. csakis az övé; és ha nagyon akarom Őt, akkor játszunk, de a vesztes meghal. Tudod nekem ez az egész egyre bizarrabb..