4.fejezet - A világ a fejetetejére állt

Sziasztok! Itt van a fejezet másik szemszögből! Lehetséges, hogy nem  igazán fogtok szeretni a  miatt ami benne van, de még talán eltudom viselni. Kérem a komikat! És akkor ígérem gyorsan kapjátok az ötödik fejezetet! ;) Az én fejezetem Fantám helyett is hosszú és az övé csak azért lett rövid, mert én folyton zaklattam :D és azt megjegyezném, hogy nem sziporkázok, hanem csendben gyilkolok, aminek ti lehet hogy nem örültök, de majd a későbbiekben fogtok! ;D

xoxo Devonne

Ha a szemeivel tudna ölni az ember, akkor Chris már rég kinyírta volna Stefant.
- Azt hiszem én most megyek.-mondta Stefan, a hangja olyan volt mint  a jég.
- Jól teszed Salvatore.-vetette oda Chris. Mi a franc van már megint itt?
- Holnap találkozunk?-kérdeztem Stefanra nézve.
- Biztosan!-küldött felém egy mosolyt.
- Álmodban.-mondta Chris; Stefan úgy nézett rá, hogy attól még én is megijedtem. Most valahogy úgy tűnt, még Damonnél is ijesztőbb.- Nem tudsz megijeszteni. Találkoztam már nálad veszélyesebb teremtménnyel is.
- Lehet, hogy egyszer még visszasírod.-mondta Stefan, megszorította a kezem, ami addig szorosan az övéhez volt kulcsolva, én pedig rámosolyogtam.
- Ebből elég volt!-mondta Chris.- Hord el innen magad, míg szépen mondom!
- Chris, nem beszélhetsz így vele, érteted? Stefan az én vendégem, ahogy te is csak egy vendég vagy.-mondtam mert már elegem volt a hallgatásból.
- Én nem vendég vagyok Noah.. Azért vagyok itt, mert ez a dolgom. A szüleid arra kértek, hogy vigyázzak rád nem de? Most is épp ezt teszem.-mondta Chris a hangjából szinte teljesen kiment az élet.
- Miről beszélsz?-követeltem- Mi ez az egész?
- Christian úgy gondolja, hogy veszélyes vagyok rád nézve.-magyarázta Stefan.
- Joggal.-morogta az orra alatt az előbb említett.
- Veszélyes? Miért is?-néztem kérdőn a fiúkra, de egyikőjük sem adott választ.
- Nekem mennem kell.-mondta hirtelen Stefan; megszorította a kezem, majd elengedte. A szívem máris sajgott a gondolattól, hogy nem láthatom egy darabig. Miután elment, Chris beráncigált a házba. Most komolyan mi a francért kell ráncigálnia? Van lábam és tudok járni egyedül is! Egyenesen a nappaliig ráncigált, ott meg leültetett a kanapéra. Miközben magamban morgolódtam, ő épp összeszedte a gondolatait; valami nagyon fontosat akarhat mondani.
- Noah..-kezdtett bele.
- Igen?
- Lehet hogy nem fog tetszeni amit mondok, sőt biztos vagyok benne, de legalább hallgass végig.-kért, bólintottam, ő pedig folytatta- Nem vagy biztonságban a Salvatore testvérek közelében, ezért nem szeretném ha velük mászkálnál. Azt nem mondhatom el hogy miért, csak ígérd meg, hogy nem találkozol többé egyikőjükkel sem.
- Tudod, hogy nem fogom megígérni.
- Igen -sóhajtotta- de én már most figyelmeztetlek, hogy ebből előbb vagy utóbb baj lesz. A szüleid nem hiába küldtek a nyakadra. Most meg ez az egész.. Noah ez a fiú anélkül is nagy veszélyt jelent rád, hogy randiznál vele!
- Féltékeny vagy rá?-kérdeztem hirtelen.
- Mi?-nézett rám értetlenül.
- Csak válaszolj.-felálltam, hogy a szemébe nézzek. Tudni akartam hogy miért mondja azt amit. A bejárati ajtó kinyílt és a szüleim beléptek rajta.
- Jó estét.-fordult feléjük Chris és mintha kissé megkönnyebbült volna.
- Szerbusz Christian, Noah!-köszönt anyám mosolyogva. Na nem, azt már nem! Tudni akarom mi jár Chris fejében!
- Sziasztok!-köszöntem, miközben folyamatosan szemmel tartottam a mellettem álló fiút.- Gyere -ragadtam meg a csuklóját és az emelet felé húztam- Mi most felmegyünk.-kiabáltam a konyha felé miközben Christ húztam magam után.
- De Noah..-próbált ellenkezni az előbb említett.
- A-a most szépen velem jössz! -mikor aztán végre feltudtam rángatni bementünk a szobámba, becsuktam az ajtót, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.- Válaszolnál végre a kérdésemre?
- A fenébe is Noah! -kezdett bele végül- Igenis féltékeny vagyok rá! -kelt ki hirtelen magából. - Lassan tizenkilenc éve ismerjük egymást, ez időben egyfolytában együtt voltunk és ez a gyerek egyik pillanatról a másikra megszerez magának... De mindegy.
- Nem mindegy és ezt te is tudod!
- Tudom, nem úgy értem. Most mennem kell. Össze kell pakolnom néhány holmit.-mondta fáradtan.
- Mi? Miért?-néztem rá értetlenül.
- Egy időre elutazok. Holnap délután indul a gép és még időben kész akarok lenni mindennel.
- És ezt mikor akartad közölni?-kérdeztem felháborodva. Mi az hogy nem szól róla? Jó, nem tartozik magyarázattal, de hát akkor is.
- Épp mi előtt megzavartalak volna titeket. De hagyjuk, nekem mennem kell. Holnap találkozunk. Vagy nem.-mondta, majd egyszerűen kisétált a szobából. Most meg mi van? Gondoltam, majd az ajtóhoz rohantam, hogy utána szóljak vagy legalább megállítsam, de mikor leértem a lépcsőn ő már rég elment. Mi van ha már nem találkozunk? Nem akarok így elválni tőle, ha már el kell mennie egy időre, akkor ne így váljunk el.. Holnap beszélnem kell vele, mindenképp. Döntöttem el végül; majd leültem a konyhaasztalhoz vacsorázni de valahogy semmi kedvem nem volt az ételhez. Túl sok minden kavargott bennem. Inkább lefeküdtem aludni. Másnap reggel kialvatlanul ébredtem. Egy igazán különös álmom volt és ami még furább hogy minden olyan volt, mintha tényleg megtörtént volna. Ott volt Stefan és Elena, de Elenából kettő is volt.. valamint ott volt Damon és Evelyn is. Volt ott valami nagyon gonosz is, amitől mindenki tartott, de mielőtt megtudtam volna mi is az, az álmomnak véget vetett az ébresztő óra. Jellemző hogy ez is akkor csörög, amikor megtudnám mi volt az! Elmentem a fürdőbe letusolni, meg a többi reggeli teendőmet elintézni. Miután végeztem visszamentem a szobámba. Kinéztem az ablakomon; odakint hét-ágra sütött a nap és az emberek eléggé lengén voltak öltözve. A szekrényemből kikerestem egy rövidnadrágot és egy egyszerű hófehér pólót, amiből kilátszott a vállam. Gyorsan felkaptam a tornacipőm és a táskám, majd rohantam is le, mert kissé késésben voltam. Anyuék szokás szerint nem voltak itthon, az asztalon egy papír volt, rajta a nevemmel. Kinyitottam és elolvastam mi áll benne.

"Nagyon sajnáljuk ezt az egészet, de el kellett menünk. A reggelid ott van a pulton. Christian ma nem tud elvinni. És ha hazaértünk apáddal, akkor mindenképp meg kell beszélnünk ezt az igazgatói iroda dolgot! Vigyázz magadra! Apa és anya. "

Na, ez szép se puszi se pá és itt hagynak egy nyamvadt levéllel, ez jellemző rájuk! Chrisszel beszélni akartam, de így majd legfeljebb majd a suliban. Mivel nem volt kedvem átbaktatni Evelynékhez, azért hogy Ev megszánjon és elvigyen, inkább elindultam gyalog. Annyira nem volt messze.. jó mondjuk egy kicsit, de nem nagyon. Már egy jó ideje sétáltam és úgy az út negyedét tettem meg, mikor megállt mellettem egy fekete BMW. Azonnal felismertem. A kocsi sofőrje lehúzta az ablakot én meg beszóltam rajta.
- Mizujs Stefan?-kérdeztem mosolyogva.
- Elvigyelek?-azzal az édes mosolyával kérdezte, amitől majdnem elolvadtam. Bólintottam és máris a kocsiban ültem. Kezével végig simított arcomon, amitől bizsergés járta át testem. Átkaroltam nyakát, közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Néhány pillanat múlva levegőért kapkodva váltunk el egymástól.
- Ó, tényleg.. amúgy szia!
- Neked is szia!-nevetett, majd elindultunk a suliba. Ott már Chris várt rám. Odamentem hozzá és megbeszéltük a dolgokat. Tényleg nem akartam úgy elválni, ahogy tegnap, és ezért ez most jó volt. Visszamentem Stefanhoz és ismét teljesen hétköznapi dolgokról beszéltünk. Nem tudom, de vele valahogy minden sokkal érdekesebb, mint amúgy. Az iskola parkolójába behajtott egy szürke kocsi, ami nem igazán volt számomra ismerős, de mikor megláttam kik ülnek benne, csak néztem. Nem lehet, hogy tényleg ők azok.. Ez teljesen lehetetlen! Eve tegnap még azt írta SMS-ben, hogy Damon egy bunkó, most meg ott ül a kocsijában? Mikor Damon leparkol Ev odahajolt hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. Mi a jó büdös franc történt, amiről én nem tudok? Kérdeztem magamtól mérgesen. Ez egyszerűen nem illik össze azzal, amit Ev írt! A fiú mondott neki valamit, amire barátnőm bólintott, majd hozzánk sétált.
- Ez meg mi a fene volt?!-kérdeztem. Stefan a nyakán lévő sálat nézte. Tényleg miért is van rajta sál? Meglehet sülni, ő meg sálban mászkál?
- Csak elköszöntem Damontől.-mondta egyszerűen.
- Nem így értem és ezt szerintem nagyon jól tudod Ev! Tegnap még azt írtad SMS-ben hogy ez az alak egy bunkó, most meg.. mi is történt pontosan kettőtök között?-kérdeztem mert ez így nem stimmelt.
- Tegnap este nagyon jól éreztem magam Damonnal.-mondta Eve valami fura monoton hangon.
- Miért van sál a nyakadon?-váltott azonnal témát Stefan.
- Mert.. mert kell.-válaszolt barátnőm kissé bizonytalanul.
- Ilyen melegben?-néztem rá kérdőn.
- Igen.-válaszolt egyszerűen. Mi lett Evvel? Nem ilyen lány.. és biztos vagyok benne, nem olyan hülye hogy egy ilyen meleg nyári napon sálat vegyen fel. Stefan szó nélkül odasétált Chrishez és mondott neki valamit. Chris bólintott majd a kocsijához ment és elhajtott vele. Mikor visszafordultam Eve már sehol sem volt. Mi ütött ebbe a lányba? Stefan kérdőn nézett rám én meg egyszerűen vállat vontam. Fogalmam sincs, mi lehet ez az egész. Hirtelen a semmiből előttem termett Elena, egy szőke hajú lány társaságában.
- Szerbusz Stefan, Noah.-köszönt Elena, meglepődtem azon hogy egyáltalán még tudja a nevemet.- Látom máris tovább léptél rajtam.-nézett Stefan kezére, ami a derekamon pihent.
- Hogy kerülsz ide?-kérdezte Stefan az arcán harag, értetlenség és féltés látszott.
- Ő itt Bailey Fox. Ő engedett ki és hozott nekem inni, ami már igazán rám fért, így erőm teljében vagyok.-kacsintott a lány Stefanra. Miről hablatyol itt össze vissza? Ivott és erős lett?- Tudod Noah, -fordult most felém- Stefan az enyém és nem osztozom rajta senkivel se, ezt jegyezd meg.-mosolygott ördögien- De játszadozhatunk is.. mit szólsz?-egészen közel hajolt hozzám- A vesztes meghal.-Stefan gyorsan hátrébb húzott és maga mögé állított.
- Elena, nem hagyom, hogy bántsd Noaht!-mondta.
- Ó, milyen kis cuki. Szinte meg kell zabálni; nem igaz Noah?-bazsalyogta Elena. Szándékosan hergel.
- Elena.-szólalt meg a szőke hajú lány, akarom mondani Bailey.
- Ja, persze. Nekünk mennünk kell. További jó szórakozást.-elindultak, de Elena visszafordult.- Nagyon vigyáz éjszaka Noah, nem tudni mi rejtőzik odakint.-ismételten egy ördögi mosolyt küldött felém.
- Ezt vehetem fenyegetésnek?-kérdeztem.
- Hmm.. Igen.-válaszolt, de még mielőtt elfordult dobott egy csókot Stefan felé. Ránéztem, aztán mikor visszafordultam a két lánynak nyoma veszett.
- Mi a fene volt ez már megint?-néztem kérdőn a mellettem álló fiúra. Stefan egy maszk alá rejtette minden érzését és üres, érzelem mentes tekintettel nézett le rám.
- Noah, nem akarom, hogy bajod essen -mondta fakó hangon.- ezért most elmegyek egy időre.
- Hogy mi van?-néztem rá csodálkozva, nem lehet hogy tényleg ezt mondta. Már is itt hagy?
- Elmegyek egy időre.-ismételte magát.
- Nem; nem mehetsz el! Stefan..-néztem rá könyörgően, és éreztem, amint egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Stefan letörölte a könnycseppet.
- Muszáj..-suttogta.- De amilyen hamar tudok, visszajövök.-egy puszit nyomott az arcomra és elindult vissza a kocsijához. Nem tudom elhinni, egyszerűen itt hagy?
- Stefan..-suttogtam könnyes tekintettel felé. Talán meghallotta, bár ennek az esélye igen kicsi, tekintve a köztünk lévő négy méter távolságot. Visszanézett rám, a tekintetében hirtelen temérdek szomorúságot láttam, de aztán ismét felvette azt az érzelem nélküli maszkot. Beszállt a kocsijába és elhajtott vele. Gondolom most mindenki engem néz. A lányt, akit csak úgy, egyik napról a másikra itt hagyott a barátja. Legszívesebb meghúznám magam egy sötét sarokban, hogy elrejtőzzek előlük, míg más látványosságot nem találnak maguknak. Valaki megérintette a vállamat, megfordultam és megláttam barátnőmet, arcán egy szomorú mosollyal.
- Sajnálom Noah.-mondta. Próbáltam viszonozni a mosolyát, de valahogy nem ment. Szinte életkedvem sem volt. Túlságosan is fájt. Nem az, hogy itt hagyott, mert azt még valahogy túléltem volna; hanem az, hogy így hagyott itt!- Van egy ötletem arra, hogy mi dobna fel!-mondta egy boldog mosollyal. Megragadta a karomat és húzni kezdett a központ felé.

- Hová megyünk?-meglepődtem, mivel a hangom nagyon rekedt volt, először azt hittem nem is én mondtam.

- Fagyizni.-válaszolta vidáman és tovább vonszolt. Miért is vonszol engem mindenki?

- Miért?

- Mert az egy vidám hely és neked most szükséged van egy kis boldogságra!-kacsintott rám. Sóhajtottam, de aztán hagytam, had vonszoljon. A fagyizó a könyvtár és a városháza között volt és pechemre a Tanács gyűléseket a városházán tartják. Ha a szüleim észrevesznek, akkor nekem lőttek. Ev vett nekem egy zöld alma, magának pedig egy málna ízű fagyit. Elsétáltunk a parkba, ahol leültünk egy padra és ott beszélgettünk. Nem volt különösebb téma, csak az ami épp eszünkbe jutott és ha nem is volt ilyen, akkor pedig csendben ültünk. Kétféle csend létezik. Van az, ami nagyon nyomasztó és van ez, ami alatt szavak nélkül is tudunk kommunikálni.
- Tényleg, hová tűntél?-kérdeztem, a hangom már csaknem úgy hangzott, mint mikor minden rendben van.
- A húgom, Stefanie összeveszett egy lánnyal, akit Vickinek hívnak. Azt hiszem egy Jeremy Gilbert nevű srácon. Ő a királylány testvére?-kérdezte.
- Igen, az öccse.-mondtam nevetve. Királylány.. De ez eszembe juttat, ami reggel történt.- Beszéltem vele.
- Kivel? A királylánnyal?-bólintottam-Mit?
- Egyik pillanatról a másikra megjelent és azt mondta Stefan.. csakis az övé; és ha nagyon akarom Őt, akkor játszunk, de a vesztes meghal. Tudod nekem ez az egész egyre bizarrabb..